Újabb izgalmas kalandokkal vártuk a nagycsoportos óvodásokat iskolaváró foglalkozásunkon. Ezúttal az ősz hangulata, a kreativitás és a zene került a középpontba.
A kis vendégeinket két vidám csapatra osztottuk: ők voltak a sünik és a mókusok. Amíg az egyik csapat megismerkedett az iskola termeivel és részt vett a zenés tevékenységeken, addig a másik csapat alkotott. Színes falevelek segítségével készítettek egyedi, mókás frizurákat az előre megrajzolt arcokhoz.
A csapatok ezután szerepet cseréltek, így mindenki kipróbálhatta mindkét programot. A foglalkozás zárása a közös zenélés volt, ahol a gyerekek együtt szólaltatták meg a ritmushangszereket.
Jó volt látni a kíváncsi tekinteteket, az ügyes kezeket és a lelkes részvételt! Bízunk benne, hogy a mai alkalom is közelebb hozta a gyerekekhez az iskolai élet vidám, játékos világát.
Köszönjük, hogy velünk tartottatok! Várunk benneteket a következő találkozásra is!

