Különleges zenei élmény a makói Hagymaházban

Iskolánk tanulói egy igazán különleges zenei élménnyel gazdagodhattak a Filharmónia Magyarország szervezésében megvalósuló koncerten, amelynek a makói Hagymaház adott otthont. A környék iskoláinak szervezett hangversenyen ezúttal a Four Bones Harsonakvartett varázsolta el a fiatal közönséget. A „Zeneóra” elnevezésű interaktív koncertsorozat célja, hogy a gyerekek élményszerű formában ismerkedjenek meg a különböző hangszerekkel, a zene sokszínű világával és az élő muzsikálás örömével. A négy kiváló harsonaművész igazán változatos műsorral készült. Felcsendültek népdalfeldolgozások, népszerű rajzfilmzenék és jól ismert filmzenék is, amelyeket a gyerekek nagy lelkesedéssel, szinte az első hangokból felismertek. A harsonák különleges hangzását ütőhangszerek tették még színesebbé, sőt, a közönség sem maradt csupán hallgatóság: az előadók a gyerekeket is bevonták a közös ritmusjátékba. Így a tanulók maguk is aktív részeseivé válhattak a muzsikálásnak. A koncert végén vidám, lendületes latin dallamok teremtettek fergeteges hangulatot, majd egy jól ismert magyar sláger is felcsendült, a gyerekek legnagyobb örömére. A zene ismét bebizonyította, hogy nemcsak szórakoztat, hanem összeköt, élményt ad és mosolyt csal az arcokra! Nagy öröm számunkra, hogy részesei lehettünk ennek a színvonalas, vidám és élményekben gazdag koncertnek. Már most izgatottan várjuk a következő zenei találkozást!

Bízunk benne, hogy a következő alkalmakon is minél több tanulónk élheti át az élő zene varázsát!