Eredményeink 2019

  • Újabb aranyérmek Maroslelén

    Maroslelén a Kistérségi hétpróba utolsó előtti alkalmára 2019. december 6-án került sor, Mikulás napján. Ezúttal a részt vevő településeknek Mikulásfutásra kellett benevezniük, megadott korosztályok szerint. A futótáv alsósoknak 1 kör (860 méter), a felsősöknek 2 kör (1720 méter) volt a követelmény. Az adott távon természetesen Mikulás-sapkában kellett futniuk.

    A Magyarcsanádi Református Általános Iskolából 15 tanuló versenyzett, nagyon lelkesen, többen közülük az élmezőnyben érkeztek a célba. Nagy volt a boldogság, amikor két felsős tanulónk is az első helyen végzett: Gán Tünde Ilona (8. osztály) és Kovács Tamás (6.osztály). Mivel a program végig – kivéve a benevezést és a vacsorát – kültéren lett megrendezve, folyamatosan lehetett forró teát fogyasztani. A verseny a hideg időjárástól függetlenül, nagyon jó hangulatban folyt le.

    A futóknak meglepetéssel is készültek a szervezők. Már sötétedni kezdett, amikor lovaskocsin, krampuszok társaságában, zene kíséretében a helyszínre érkezett a Mikulás, a gyermekek nagy-nagy örömére. Természetesen, ezúttal sem jött üres kézzel, hiszen minden versenyző személyenként 2-2 csomagot is kapott tőle ajándékba.

    Iskolánkból a következő tanulók vettek részt a Mikulásfutáson:

     

    1.osztály:Csurkui István Mihály,

                     Jankó Tifani Fatima,

    2.osztály: Kis-Jakab Levente,

                    Salyi Melissza Viktória,

    5.osztály: Szecskó Amanda,  

                    Salyi Attila Alex,

    6.osztály: Zsigmond Irén Szeréna,

                    Farkas Boglárka,

                    Kovács Tamás,

                   Szabó Patrik Roland

    8.osztály:, Mika Ramóna,

                     Gán Tünde Ilona,

                     Farkas Dániel,

                     Farkas Ferenc Csaba

                     Botez Paul.

     

    Köszönjük nekik a kitartást, a versenyzést! A tanulóinkat Kőszeginé Szűcs Gabriella és Molnárné Ruzsa Éva pedagógusok kísérték el.

  • Angol Nyelvi Vetélkedő Maroslelén

    Október 25-én, pénteken, a Maroslelei Általános Iskola meghívására, részt vettünk egy őszi angol nyelvi vetélkedőn, amely Kistérségi Hétpróba pályázat keretén belül került megrendezésre.

    A vetélkedőn a felső tagozatos tanulóink egy része, sok érdekes és izgalmas  megmérettetésen vettek részt, angol nyelvtudásukat és ügyességüket más iskolákkal (Apátfalva, Földeák,Maroslele,Mindszent) mérték össze.

    Tökfaragásban,  és jelmez versenyben is állták a sarat diákjaink. Az ügyes sminkeseinknek köszönhetően, Berta Noémi Sztella 7.osztályos , Nadobán Izabella és Zsigmond Irén Szeréna  6. osztályos tanulóink igazán ötletes és az alkalomnak megfelelő sminkkel kápráztatták el a zsűrit. Aminek meg is lett az eredménye, hiszen megnyertük a Rémisztően Jó Jelmez címet.

    Nagyon jól érezték magukat a gyerekek és nagyon büszkék vagyunk rájuk!

  • Suliváró program Mesevárban

    Az iskolánk suliváró programsorozatának következő állomása, november 7-én a Mesemondó versennyel folytatódott, melyen a nagycsoportos óvodások is részt vettek.A versenyző gyerekek igyekeztek a mesék világába röpíteni a közönséget. A köszöntő után hallhattuk, milyen szépen tudnak a gyerekek mesélni. A sorszámok kihúzása után sorban követték egymást a mesemondók. Összesen 8 mesét hallgathattunk végig. 2 nagycsoportos óvodás mondta el a szebbnél szebb meséket. Nagyon ügyesek, bátrak voltak. Az iskolások is elkalauzolták társaikat és a jelen lévő vendégeket Meseországban. Többen bátran, beleéléssel meséltek, volt, aki halkabban, bátortalanul adta elő meséjét. Minden mese végén tapssal jutalmazta a közönség a versenyzőket. Ezért a zsűrinek nem volt könnyű dolga, ezért is kérte a közönség segítségét, mindenki leadhatta a szavazatát az számára legjobban tetsző mesére.

    A zsűri tagjai:Baranyi Bettina – igazgatónő, a zsűri elnöke

                            Tóth Orsolya – igazgatóhelyettes

                             Konti Ibolya – fejlesztőpedagógus.

    Az ovisok, Czékmán Diána és Szilvási Zoltán jutalmul egy-egy könyvet, emléklapot és oklevelet kaptak. Felkészítők: Kovácsné Debreczeni Erika és Mátó Gáborné óvónők

     Az iskolások körében a következő eredmények születtek:

    1. helyezet: Felcsuti Milán 1. osztály
    2. helyezet : Németh Roland Rikárdó.1. osztály
    3. helyezet: Jankó Milán 1. osztály

    Felkészítő pedagógus: Kőszeginé Szűcs Gabriella

    1. helyezet: Jankó Tamás 3. osztály Felkészítő pedagógus: Tóvizi Béláné
    1. helyezet: Csurkui Szabina 4. osztály Felkészítő pedagógus:Sztáncs Erika

    A közönség különdíját Demeter Szemira 4. osztályos tanuló kapta. Felkészítő pedagógus: Sztáncs Erika

    Minden tanuló könyvjutalomban részesült. Ezen kívül  mindenki kapott egy-egy emléklapot és oklevelet is. Gratulálunk a versenyzőknek, köszönet a zsűrinek, segítő pedagógusoknak és a szülőknek is!

  • Országos dobogós helyek Tiszakécskén

    A Református Iskolák Országos Mesemondó-, Kézműves-, Szépíró Találkozóján vettünk részt Tiszakécskén 2019. november 8-án. A versenyen 28 iskola 300 diákja képviseltette magát.

    A regisztráció után tízóraival vártak bennünket az általános iskolában. Az ünnepélyes megnyitóra és az istentiszteletre a református templomban került sor. Ezután elkezdődött a versenyzés különböző helyszíneken. Több kategóriában indultunk:

    – mesemondó versenyen- verses mesét adtak elő a gyerekek,

    – szépíró versenyen- verses mesét kellett másolniuk,

    – kézműves versenyen – egy mesefát kellett készíteni.

    Ebéd után a templomban izgatottan vártuk az eredményhirdetést. A helyi iskola tanulói bábelőadással és fuvolaszólóval színesítették a díjkiosztót.

    Nagy örömünkre szép eredményt értünk el:

    1. osztály, mesemondó kategória: Jankó Márkó ARANY minősítést ért el.

                                                               Felkészítő pedagógus: Kőszeginé Szűcs Gabriella

    1. osztály, mesemondó kategória: Nadobán Izabella ARANY minősítést ért el.

                                                               Felkészítő pedagógus: Pálfi Katalin Renáta

    Ügyes szereplésükért dicséretet kaptak:

    • Németh Roland Rikárdó 1. o.
    • Gaspar Roxána Mária 2. o.
    • Jankó Tamás 3. o.
    • Demeter Szemira 4.o.
    • Tóth Laura 4.o.

          Felkészítő pedagógusok: Kőszeginé Szűcs Gabriella, Sztáncs Erika, Tóvizi Béláné

    • Kaprinay Milán Dávid 5.o.
    • Mika Renáta 5.o.
    • Szabó Patrik Roland 6.o.
    • Zsigmond Irén Szeréna 6.o.

          Felkészítő pedagógusok: Hadár Lászlóné, Mészáros Lászlóné, Pálfi Katalin Renáta

    Méltón és büszkén utazhattunk haza kis falunkba, Magyarcsanádra.

    Gratulálunk a gyerekeknek és a felkészítő pedagógusoknak!

  • Országos eredmények Debrecenben!

    2019.október 25-én iskolánk tanulóival Debrecenbe utaztunk, hogy részt vegyünk a Kölcsey Ferenc Református Gyakorló Általános Iskola által szervezett XXIII.országos komplex tanulmányi versenyen. A megmérettetésen közel 27 iskola 350 diákja vett részt.

     A gyerekekkel reggel 5 órakor indultunk, hogy időben megérkezzünk az eseményre. A nagyszabású találkozó megnyitóját a Református Nagytemplomban tartották. A megnyitó éneket követően Szilágyi Tamás, az iskola lelkésze hirdette Isten igéjét. A közös imádság után mindannyian átvonultunk az iskolába, ahol a résztvevők elfogyasztották a számukra elkészített tízórait, majd megkezdődött a verseny. Amíg a diákok vetélkedtek, addig  a pedagógusok, az intézményvezetők, a lelkészek kötetlen szakmai beszélgetést folytattak az iskola aulájában. Az ebéd előtt, illetve után rövid városnézésen vehettünk részt, melynek  során a 2017-ben felavatott Reformációi Emlékművet is megtekintettük.

    A versenyt több kategóriában hirdették meg. Az alsó tagozatosok Weöres Sándor életével és munkásságával kapcsolatos feladatokat oldottak meg. Felső tagozatosaink rajz kategóriában indultak, ahol az 5.osztályosoknak Weöres Sándor: Távolból; a 7.osztályosoknak pedig Weöres Sándor: Falusi fiú a városról beszél c. verséről kellett illusztrációt készíteni tetszőleges technikával.

    A vetélkedőt a következő eredményekkel zártuk:

    3-4. osztály, komplex tanulmányi verseny: országos 14.hely

    1. Jankó Tamás
    2. Somodi Amanda Gyöngyi
    3. Tóth Laura

    Felkészítő pedagógusok: Sztáncs Erika, Tóvizi Béláné

     

    1. osztály, rajz kategória: országos 6.hely
    • Kaprinay Milán Dávid
    • Felkészítő pedagógus: Hadár Lászlóné

    7.osztály, rajz kategória: országos 9.hely

    • Ferencsik Vivien

    Felkészítő pedagógus: Hadár Lászlóné

    Mindenkinek gratulálunk az elért szép eredményekhez!

     
     
  • Focistáink sikere
      1. október 9-én, szerdán került megrendezésre Makón, a diákolimpia keretén belül, az őszi labdarúgó torna.

    Korábbi évek során Magyarcsanád Kiszombor, Apátfalva és Pitvaros egy csoportban mérkőztek meg.

    Most új sorsolás révén, a IV. korcsoportos fiúk a Kálvin Téri Református Általános Iskola, az Almási Utcai Általános Iskola, valamint a Makói Katolikus Általános Iskola csapataival léptek pályára.

    Kiváló összjátékkal, 5., 6. osztályos tanulókkal kiegészített csapatunk, az alábbi eredményeket érte el.

    Almási Utcai Ált. Isk. – Magyarcsanádi Ref. Ált. Isk.

    1   :   6

    Makói Katolikus Ált. Isk. – Magyarcsanádi Ref. Ált. Isk.

    1   :   5

    Kálvin Téri Ref. Ált. Isk. – Magyarcsanádi Ref. Ált. Isk.

    1   :   2

    Gratulálunk játékosainknak:

    Botez Paul

    Farkas Csaba

    Farkas Dániel

    Szabó Patrik

    Zsigmond József

    Somodi Béla

    Apfel Roland

    Csurkui János

    Kaprinay Milán

    Felkészítő tanáruk: Molnár László testnevelő

  • Országos eredmények Újfehértón

    2019.október 15-én Újfehértóra utaztunk iskolánk 5 tanulójával, hogy megméretessük magunkat szépíró, versmondó kategóriában a Szivárványvilág elnevezésű országos tanulmányi versenyen. Kora reggel, 5.15 órakor indultunk az iskola elől, s közel 4 órát utaztunk a messzi városba. A regisztrációt követően minden gyermek sorszámot húzott, majd a tornaterembe siettünk, ahol dr. Fekete Károly, a Tiszántúli Református
    Egyházkerület püspöke által megtartott ünnepi nyitó áhítaton  vettünk részt. Ezt követően került sor a versenyre. A zsűrizés ideje alatt elköltöttük a finom ebédet, majd izgatottan siettünk vissza a termekbe, nahol a következő eredmények születtek:

    3-4. osztály, versmondás:
    Berta Jázmin Zsuzsanna    Országos II. hely     Felkészítette: Sztáncs Erika

    5. osztály, szépíró kategória
    Mika Renáta              Országos II. hely      Felkészítette: Pálfi Katalin Renáta

    7. osztály
    Ferencsik Vivien         Országos III.hely     Felkészítette: Pálfi Katalin Renáta

    Helyezést  most nem értek el, de nagyon ügyesen szerepeltek:

    Gaspar Roxána Mária   2.osztály                Felkészítette: Kőszeginé Szűcs Gabriella
    Jankó Tamás          3. osztály                       Felkészítette: Tóvizi Béláné

    Gratulálunk a gyerekeknek és a felkészítő pedagógusoknak!

    A szervezők minden diákot megleptek 1-1 szép könyvvel, oklevéllel, emléklappal, aminek a diákok nagyon örültek. Fáradtan, sok-sok élménnyel és nagy örömmel értünk haza! Köszönjük, hogy elmehettünk a versenyre és megmutathattuk, hogy milyen ügyes, értékes tanulói vannak intézményünknek!

  • Mesés Históriák országos vetélkedőn jártunk

    2019.szeptember 30-án iskolánk 8 tanulóval Zichyújfaluba utazott, hogy a Magyar Népmese Napján megmérettessék tudásukat más iskola tanulóival ezen a rangos országos versenyen. A gyerekekkel 8.30 perckor indultunk el az iskola elől a hosszú útra. A verseny 14.00 órakor kezdődött.
    Az alsó tagozatosok Benedek Elek: Mátyás király és az öreg szántóvető c. meséjével kapcsolatosan oldottak meg feladatokat. A felsősök  Benedek Elek:A csodaszarvas c. művét dolgozták fel játékosan. A versenyfeladatok nehezek és gondolkodtatóak voltak,többek között anagrammákkal, betűhálóval is meg kellett küzdeniük. Előzetes feladatként a megadott mesékhez illusztrációt kellett készíteni tetszőleges technikával, A/4-es méretben.
    A versenyen, amelyen 10 iskola diákjai képviseltették magukat, tanulóink a következő helyezéseket érték el:

  • A 2018/19-es tanév legeredményesebb diákja

    A Magyarcsanádi Református Általános Iskola tantestülete döntése alapján az idei tanévtől kezdődően külön díjazásban részesíti azt a 4. és/vagy 8. osztályos tanulót, aki amellett, hogy kitűnő tanuló, példás magatartású, számos versenyeredménnyel is büszkélkedhet. Egyszóval a legeredményesebb, legsokoldalúbb diák, aki a 4 vagy 8 év alatt folyamatosan bizonyított, öregbítette iskolánk hírnevét. Ez a tanuló 10 000 Ft-os könyvutalványban és oklevélben részesül.

    A 2018/19-es tanévben a Magyarcsanádi Református Általános Iskola és Óvoda legeredményesebb, legsokoldalúbb diákja kitüntető díjat kapta a tantestület döntése alapján Mátó Viktória 4. osztályos tanuló. Gratulálunk és további sok sikert kívánunk!

  • XXI. Bókay Árpád Országos Biológiaverseny

    A Kerek Világ Alapítvány, a Bókay Árpád Általános Iskola országos biológiaversenyt

    hirdetett. Így emlékeznek dr. Bókay Árpád orvosprofesszor tudományos és emberi nagysága előtt. A verseny célja a tehetséggondozás, és a természetet szerető gyerekeket további ismeretszerzésre ösztönözze. A három fordulós vetélkedő novembertől márciusig tartott. Az 5. osztályos kategóriában Somodi Béla jelentkezett. Az 1.feladata állatmesékben szereplő állatok  jellemzése, bemutatása. A 2. és 3. forduló a tananyaghoz kapcsolódó 20. feladatsorból állt. A megszerezhető 300 pontból 190 pontot ért el. A 8. osztályos kategóriában Valach Martin, Kollár Tibor, és Banu Tibor az Amazonas-Medence életközösségéről írtak pályamunkát. Rejtvényeket, tablót készítettek. A 2. és a 3. fordulóban itt is 20 feladatot kellett megoldaniuk. A megszerezhető 300 pontból 230 pontot szereztek. Munkájukat oklevéllel jutalmazták. Gratulálunk és további sikereket kívánunk a díjazottaknak és felkészítő tanáruknak Mészáros Lászlónénak!

0 Shares