Eredményeink 2023

  • Alkotásaink a Hagymaházban

    A Hagymaház Galéria ebben az évben is meghirdette alkotói pályázatát: „AZ EDDIGI LEGSZEBB…” címmel.

    A tanulók grafika és a festészet változatos eszközeivel mutathatták be, hogyan töltik az adventet, karácsonyra való készülődés napjait, heteit.

    A pályamunkák külön korcsoportokban: alsó, felső tagozat és középiskolások körében lettek értékelve. A legszínvonalasabb pályaművekből kiállítás nyílt a Hagymaház aulájában.

    Iskolánkból 9 fő 2. osztályos tanuló vett részt a pályázaton: Berta Zsolt, Farkas Boglárka Franciska, Feldman Ármin Tibor, Hevesi Lara, Jakucs Emili Diána, Károlyi Zalán István, Nagy Hanna, Rádai Rubina Felícia, Rafael Szkarlett Hajnalka. Helyezést most nem értek el, de munkáikat kiállították a Hagymaház Galériájában.

    Gratulálunk a 2. osztályos tanulóinknak és felkészítő pedagógusnak: Hadár Lászlónénak!

  • Újabb képzőművészeti siker

    A Hagyományok Háza 2023-ban „Téli népszokások: A kántálás” címmel hirdetett rajzpályázatot óvodás, 1-4. és 5-8. évfolyamos korcsoportos gyerekek számára.

    Ez a pályázat lehetőséget biztosít a gyerekeknek arra, hogy ráhangolódjanak az ünnepre, tájékozódjanak, tanuljanak egy már-már kiveszőben levő népszokásról, és a fantáziájukat,  kreativitásukat használva mutassák be nekünk a hagyományos karácsonyi ünnepkör egy részletét, rendkívül gazdag szokásvilágát.

    Dimovics Évike, iskolánk 4. osztályos tanulója szabadon választható technikával kék kartonra fehér temperával festett – tortapapírral kiegészítve – egy képet.

    A rajzpályázaton való részvételért és az alkotás kimagasló színvonaláért Legeza Márta, a zsűri elnöke emléklapban és ajándékban részsítette.

    Gratulálunk Évikének és felkészítő pedagógusának: Hadár Lászlónénak!

  • MESEVÁR-Mesemondó verseny

    2023. november 10-én, rendezte meg iskolánk alsó tagozata a hagyományos Mesemondó versenyt. Meghívtuk a versenyzők szüleit is, akik nagy számmal megjelentek, hogy láthassák gyermekeiket. Köszönjük szépen! Ráhangolódásként megelevenítettük bábokkal A gomba alatt című mesét. 1 óvodás és 14 tanuló indult a megmérettetésen. A gyerekek sorszámot húztak az asztalról, természetesen gombácskákat, majd elkezdődött a verseny. Szebbnél szebb meséket hallhattunk.

    A zsűri tagjai: Baranyi Bettina igazgatónő, a zsűri elnöke

                            Tóth Orsolya, igazgatóhelyettes

                             Horváth Éva iskolatitkár

     

    Nagyon szép és hosszú mesét mondott el Antal Kincső nagycsoportos óvodás. Köszönjük szépen Mátóné Andi óvónéninek a felkészítést!

    A zsűri döntése után a következő eredmények születtek:

    1-2.  osztály:

    1. helyezett: Nagy Hanna     2. osztályos tanuló        Felkészítő pedagógus: Tóvizi Béláné

    II.helyezett: Kiss Bence Marcell  1. osztályos tanuló    Felkészítő pedagógus: Gecsei Zita

    III. helyezett: Kászián Gréti        1. osztályos tanuló     Felkészítő pedagógus: Gecsei Zita

     

    Különdíjban részesült: Jakucs Emili Diána 2. osztályos tanuló        Felkészítő pedagógus: Tóvizi Béláné

     

    3-4. osztály:

    1. helyezett: Németh Noel Viktor Felkészítő pedagógus: Szalma Hédi
    2. helyezett: Jankó Marléne Mirella Felkészítő pedagógus: Szalma Hédi

    III. helyezett: Ciucasel Jázmin      Felkészítő pedagógus: Szalma Hédi

     

    Minden versenyző kapott emléklapot, a helyezést elért tanulók oklevelet és könyvjutalomban részesültek. Gratulálunk a versenyzőknek! Köszönjük a felkészítő pedagógusok, a zsűri és a versenyt megrendező pedagógusok, Pálfi Katalin Renáta és Tóvizi Béláné munkáját! További sok sikert kívánunk mindenkinek

  • A 2022/23-as tanév legeredményesebb diákja

    A Magyarcsanádi Református Általános Iskola tantestülete döntése alapján a 2018/2019-es  tanévtől kezdődően külön díjazásban részesíti azt a 4. és/vagy 8. osztályos tanulót, aki amellett, hogy kitűnő tanuló, példás magatartású, számos versenyeredménnyel is büszkélkedhet. Egyszóval a legeredményesebb, legsokoldalúbb diák, aki a 4 vagy 8 év alatt folyamatosan bizonyított, öregbítette iskolánk hírnevét. Ez a tanuló 10 000 Ft-os könyvutalványban és oklevélben részesül.

    A 2022/23-as tanévben a Magyarcsanádi Református Általános Iskola és Óvoda legeredményesebb, legsokoldalúbb diákja kitüntető díjat kapta a tantestület döntése alapján Csurkui János  8. osztályos tanuló.

     

    Az idei tanévben egy különleges díj is eljutott az iskolánkba, az Eatrend Kft. felajánlása.  Az Eatrend-díj ,15 000 forint értékű vásárlókártya  , amit a nyertes tanuló a Decathlon sportáruházban vásárolhatja le. A 2022/23-as tanév jó tanuló, jó sportolójának járó Eatrend-díj nyertese Csurkui János  8. osztályos tanuló.

     

    Gratulálunk és további sok sikert kívánunk!

  • Ismét országos dobogós helyezés képzőművészetből

    „Csodálatos elhívások az Ószövetségben” címmel hirdetett országos rajzpályázatot a Szegedi Kis István Református Gimnázium, Technikum, Általános Iskola, Óvoda és Kollégium. Országszerte 25 iskola mozgósította pedagógusait, tanulóit a felhívásra, és szemet gyönyörködtető látvány lett a kiállított 208 pályamunka, amiből nehéz volt választani a zsűrinek, mert annyi nagyszerű alkotás született. Iskolánkból négy tanuló készített pályamunkát: Farkas Boglárka, Jankó Edina Zsaklin, Nagy Hanna, Rézműves Mária első osztályos tanulók. Nagy büszkeségünkre Farkas Boglárka országos III. helyezést ért el. A többi kisdiákunk emléklapot kapott. Felkészítő pedagógus: Hadár Lászlóné. Gratulálunk!

  • Fergeteges diákönkormányzati nap szülőkkel

    Május utolsó pénteki napján iskolánk diákönkormányzati napot szervezett, mely alkalomra szeretettel vártuk a kedves szülőket is. A program nyolc órakor kezdődött sportos kihívásokkal: a tanulóknak és szüleiknek 9 állomáson volt lehetőségük ügyességi feladatokat teljesíteni. Volt lápjárás, célba dobás, kúszás, átlendülés szakadék fölött, pingpong dekázás, talicskázás, vízhordás, cápa szájába dobálás és kötélhúzás. A gyerekek osztályonként alakultak csapatokká, és a szülők, ill. osztályfőnökök kíséretében járták végig az állomásokat forgószínpad szerűen. Minden gyermek és szülő nagyon komolyan vette a feladatokat, aminek köszönhetően nagyon szépen teljesítettek az osztályok. Szoros verseny alakult ki, szinte csak egy-egy pont választotta el a helyezéseket egymástól.

    I. helyezett a 7. osztály

    II. helyezett a 4. osztály

    III. helyezett a 6. osztály

     

    Az akadályverseny után iskolánk néptánctanára az iskola udvarán Táncházat tartott, ahol minden kicsi és nagy Moldvai táncokat rophatott. A talpacskák alá a zenét élő zenekar, az O’ccsó Lecsó szolgáltatta. A fergeteges táncház után minden osztály jutalomban részesült a délelőtti teljesítmények alapján. Az elveszített kalóriákat két hatalmas bogrács paprikáskrumplival pótoltuk, a délelőtt folyamán végig szörppel oltottuk a szomjunk.

    Ezúton is szeretnénk köszönetet mondani minden támogatónknak, aki bármivel is segítette a rendezvény lebonyolítását! Hálásan köszönjük! Minden gyermek és szülő nagyon jól érezte magát, melyet a fotók is megörökítettek! SDG!

  • ORSZÁGOS ARANY MINŐSÍTÉS ÉS KÜLÖNDÍJAK AZ ARANYHÍD CIGÁNY VERS – ÉS PRÓZAMONDÓ VERSENYEN

    Iskolánk tanulói először vettek részt az Aranyhíd cigány vers-és prózamondó versenyen, melyet a HEKS-RSZ Országos Református Cigánymisszió hirdetett meg. Nevezni cigány költők, írók verseivel és prózáival lehetett és két fordulóban kellett megméretniük magukat. Az első fordulóban 2023. április 16-ig kellett online elküldenünk az előadásokat, melyet szakmai zsűri bírált el. A második fordulóba azok juthattak be, akiket a szakmai zsűri a legjobbnak ítélt. Iskolánk diákjai egyéni és komplex produkcióval is pályáztak.

    Óriási öröm volt számunkra, hogy diákjaink bejutottak az országos döntőbe, és személyesen mutathatták meg tudásukat 2023. május 6-án a Káposztásmegyeri Református Egyházközösség templomában. Az országos döntőbe  összesen 12 csapatot hívott a szakmai zsűri az ország minden részéről, református gyülekezeteket, tanodákat és iskolákat képviselve. A versenyen a pályázók arany, ezüst és bronz minősítésű oklevélben és értékes ajándékcsomagokban részesülhettek.

    A zsűri döntése alapján a Magyarcsanádi Református Általános Iskola komplex produkciója ARANY minősítést, és az oklevél mellé értékes közös ajándékcsomagot kapott.

    Tíz fiatalt különdíjjal is jutalmaztak, melyből hárman a mi iskolánk tanulói.

     

    Egyéni produkcióval pályázó tanulóink:

    Nagy Hanna 1. osztályos tanuló – Nyíri Krisztina: Ha felnövök

    Felkészítő pedagógus: Tóvizi Béláné

    Berta Jázmin Zsuzsanna 7. osztályos tanuló – Babindák István: XX. század végén

    Csurkui János 8. osztályos tanuló – Choli Daróczi József: Meditáció

    Felkészítő pedagógus: Pálfi Katalin Renáta

     

    Komplex produkcióval pályázó tanulóink:

    Balázs Eszter Tirza 3. osztályos tanuló

    Berta Jázmin Zsuzsanna 7. osztályos tanuló

    Ciucasel Jázmin 3. osztályos tanuló

    Ciucasel Zsuzsanna 3. osztályos tanuló

    Csurkui János 8. osztályos tanuló

    Jankó Márkó 4. osztályos tanuló

    Jankó Róbert Rómeó 3. osztályos tanuló

    Jankó Tamás 6. osztályos tanuló

    Jankó Tifani Fatima 4. osztályos tanuló

    Károlyi Zalán István 1. osztályos tanuló

    Nagy Hanna 1. osztályos tanuló

    Rácz Leila Ibolya 4. osztályos tanuló

    Restás Alina Goldina 4. osztályos tanuló

    Diákjaink Orsós Jakab: Szürkület című művét adták elő.

     

    KÜLÖNDÍJBAN részesült: Ciucasel Jázmin, Csurkui János és Jankó Márkó.

    Felkészítő pedagógusok: Gecsei Zita, Krátky Beáta, Pálfi Katalin Renáta, Szalma Hédi és Tóvizi Béláné

    Az arany minősítés és a különdíjak elismeréseként a versenyen résztvevőket igazgató néni is megjutalmazta egy-egy könyvvel és édességgel. Gratulálunk!

     

  • Iskolai versmondó verseny

    Április 21-én rendeztük meg iskolai versmondó versenyünket, melyre óvodásainkat is meghívtuk. A versenyen 2 óvodás, 12 alsó tagozatos és 9 felső tagozatos diák mérette meg magát. Még mindig sok gyermek van, aki szereti az irodalmat, a verseket, a szép szavakat, aki nem rest megtanulni sokszor igen hosszú költeményeket, és bátran kiáll társai, a közönség elé, értelmezik a verseket, éltetik és élettel töltik meg a költeményeket. Köszönjük minden versmondó óvodásnak, diáknak ezt a színvonalas délutánt!

     

    A zsűri tagjai: Baranyi Bettina igazgatónő, a zsűri elnöke

    Tóth Orsolya, igazgatóhelyettes

    Krátky Beáta, pedagógus

     

    A zsűri döntése után a következő eredmények születtek:

    Az óvodások színvonalas előadását egy-egy emléklappal és kifestővel jutalmazta a zsűri.

    felkészítő pedagógus: Mátó Gáborné

     

    Alsó tagozat:

    1. helyezett: Nagy Hanna 1. osztályos tanuló, Németh Roland Rikárdó 4. osztályos tanuló
    2. helyezett: Farkas Boglárka és Károlyi Zalán István 1. osztályos tanuló

    III. helyezett: Pálfi Vanessza 2. osztályos tanuló, Raffael Szkarlett Hajnalka 1. osztályos tanuló

    felkészítő pedagógus: Gecsei Zita, Pólya Ágnes, Tóvizi Béláné

     

     

    Felső tagozat:

    1. helyezett: Csurkui János 8. osztályos tanuló, Hustiák Regina Franciska 5. osztályos tanuló II. helyezett: Berta Nikolasz és Gaspar Roxána Mária 5. osztályos tanuló

    III. helyezett: Kis-Jakab Levente 5. osztályos tanuló, Valentényi Attila Ferenc 7. osztályos tanuló

    Különdíj: Berta Jázmin Zsuzsanna 8. osztályos tanuló, Jankó Tamás 6. osztályos tanuló

    felkészítő pedagógus: Pálfi Katalin Renáta

     

    A helyezést elért tanulók oklevelet és könyvet kaptak jutalmul. Gratulálunk a versenyzőknek! Köszönjük a felkészítő pedagógusok, a zsűri és a versenyt megrendező pedagógusok, Kanton Eszter és Pálfi Katalin Renáta munkáját! További sok sikert kívánunk mindenkinek!

  • InScool II. – Inklúzív iskolák képzése

    Iskolánk hét pedagógusa vehetett részt az InScool II. – Inkluzív iskolák képzésén, mely az INSCOOL II (https://www.inclusiveschools2.net/) projekt keretén belül valósulhatott meg Szegeden március hónapban. A két napos képzés során a következő témákban tanulhattunk újabb módszereket:

    • Önismeret: empátia, türelem, rugalmasság, perspektívaváltás
    • Saját előítéleteink
    • Inklúzió és integráció helyi, nemzeti és európai kontextusban
    • Inklúzió az iskolai tanmenetben: kihívások és lehetőségek
    • Miben különbözünk? (Etnikai kisebbségek, LGBTQ, tanulási nehézségek, fizikai fogyatékosságok)
    • Előítéletek, traumák, iskolai zaklatás, konfliktusok
    • Inklúzió a napi gyakorlatban: a biztonságos tanulási környezet
    • Inkluzív megközelítések: diák-központú módszerek, a diáktársak támogatására építő módszerek, tanulás menedzsment, igények felmérése, egyetemes tervezés az oktatásban
    • Holisztikus iskolakép és nyitott iskola, a családok és a közösség bevonása, nyelvi regiszterek

    Köszönjük Dr. Horgas Juditnak a magas színvonalú, tartalmas, hasznos, jó hangulatú képzést!

  • Országos első helyezés Rap versenyen

    Halld meg a hangom! címmel  Rap-és Slamversenyt hirdetett az  Országos Református Cigánymisszió, a HEKS-támogatott tanodába, iskolába, vagy a Református Szeretetszolgálat által fenntartott tanodába járó gyerekek, fiatalok számára.

    Témája: „Ki vagyok Én, és mit jelent nekem Isten és a belé vetett hit?”

    E felhívás ösztönözte iskolánk 2 tanulóját, Németh Noel Viktor 3. osztályos és Németh Roland Rikárdó 4. osztályos tanulót. A testvérpár ügyesen, vers formában fogalmazta meg gondolatait, majd a szöveghez zenei alap is készült. Sok gyakorlás után videoklippet forgattak,  mely Czibolya Kálmánnak, a Makói Videóműhely vezetőjének köszönhetően professzionális formát öltött. A klippben a gyerekek osztálytársai Szőke János és Hustiák Martin is szerepet kaptak. A fülbemászó rap-dal azóta iskolánk ,,slágere” lett. A színvonalas csapatmunkával bejutottak az országos döntőbe, melyet  a legjobb videoklipp kategóriában 1. helyezéssel díjazott a zsűri. A zsűri elnöke Csaba Tibor ,,Tibes” volt. További zsűritagok: Veres Ábel teológus, amatőr rapper és Sztojka Szabina, a Református Cigánymisszió lelkésze. A gyerekek értékes tárgyjutalmakban is részesültek a nagy elismerés mellett. Nagyon büszkék vagyunk rájuk! Szívből gratulálunk az országos sikerhez!  Köszönetet mondunk az Országos Református Cigánymisszió munkatársainak és a HEKS-nek! SDG!

0 Shares