2026. április utolsó napján iskolánk hetedik osztályos tanulói, május 19-én a nyolcadik osztályosok az úgynevezett „NEP Program” (Nemzeti Emlékezetpedagógiai Program) keretein belül, részt vehettek egy egynapos tanulmányi kiránduláson, Múzeumpedagógiai programon, mely a Szegedi Dómba, azon belül is a Szegedi Dóm Látogatóközpontjába való látogatást tette lehetővé számukra.
A Nemzeti Emlékezetpedagógiai Program célja, hogy a fiatalok élményszerű módon ismerkedjenek meg Magyarország történelmével és kulturális örökségével. A program a köznevelésben és a szakképzésben tanuló diákokat szólítja meg, akik szervezett keretek között, pedagógus kíséretével látogatnak el nemzeti és történelmi emlékhelyekre, magyar emlékpontokra. A program a Nemzeti Örökség Intézete és a Klebelsberg Központ együttműködésében valósul meg, a tankerületi központok koordinálásával.
Programjuk a következő volt:
Szeged emblematikus épületének, a Fogadalmi templomnak, vagy ismertebb nevén a Szegedi Dómnak építéstörténete mellett a séta során megismerhették a templom liturgikus terét. A templomot körbejárva ismerkedhettek meg Glattfelder Gyula csanádi püspök, Klebelsberg Kuno kultuszminiszter, valamint Foerk Ernő építész szegedi munkásságával. A program folytatásaként a Dóm altemplomát bejárva a Szeged-Csanádi Egyházmegye liturgikus gyűjteményét tekinthették meg, ahol séta során a kiemelt sírhelyeknél emlékezhettek meg a templom építőjéről és építtetőiről. A program zárásaként a Szegedi Dóm 46 méter magas toronykilátójából Szeged csodálatos panorámáját csodálhatták meg.
A több, mint másfél órás tömör programot a Látogatóközpont szakavatott idegenvezetőinek professzionális és interaktív szakmai vezetése „repítette át” az idő múlásán. A gyerekek az első perctől az elköszönés pillanatáig rengeteg hasznos információval, ismeret-anyaggal és anekdotával gazdagodtak a csodálatos enteriőr, freskók és muzeális kegytárgyak megtekintése közben mindamellett, hogy megtekinthették az altemplomban kialakított, Klebelsberg család és közöttük is Klebelesberg Kuno éltetét, iskoláit, munkásságát és személyének történelmi jelentőségét bemutató, korhű kiállítást.
Csapatunk tagjai – leginkább a toronylátogatás alkalmával megmászott, végeláthatatlan lépcsősor leküzdése miatt – fáradtan, de annál több új impulzussal, információ-halmazzal és egy felejthetetlen élménnyel térhettek vissza Iskolánkba, ahol a soron kívüli ebéd elfogyasztása után a XXI. század igényeinek megfelelő, minden szükséges taneszközzel felszerelt osztálytermek várták őket nagy szeretettel kíváncsi iskolatársaik társaságában.
Köszönjük szépen a rendkívüli élményt!

