Városi- és térségi helyesírási verseny

A 2018. április 6-ára meghirdetett városi- és térségi helyesírási versenyen iskolánkat három tanuló képviselte.

Valentényi Attila Ferenc 2. oszt. Felkészítette: Sztáncs Erika

Mátó Viktória 3. oszt. Felkészítette: Dobra Bernadett

Tóth Levente 4. oszt. Felkészítette: Pólya Ágnes

Gyermekeink korcsoportonként 30-30 kiválogatott gyermekkel együtt vágtak neki a megmérettetésnek A verseny három részből állt. Először másolniuk kellett egy- egy életkoruknak megfelelő szöveget, majd a tollbamondás következett. Ezekre a feladatokra 15 illetve 20 perc állt rendelkezésre. Ezt követően kapták meg a feladatlapokat. Ezeket a sokszor nem egyszerű, összetett feladatokat 45 perc alatt kellett megoldaniuk.

Az verseny díjazottjai között volt Mátó Viktória, aki 6. helyezést ért el.

Gratulálunk!

Iskolai szavalóverseny

Iskolai szavalóverseny

Hagyományosan a költészet napja alkalmából iskolánk idén is megrendezte április 11-én az iskolai szavalóversenyt. Erre a versenyre bárki jelentkezhetett 1-8. évfolyamon.

A közel 40 nevezett tanuló közül végül 21-en kerültek be a végső megmérettetésre, mely 14.00 órakor kezdődött a községi művelődési házban.

A versenyzők nagyon megnehezítették a zsűri dolgát, mert mindannyian igen színvonalasan adták elő versüket. Nemcsak szépen, hibátlanul, hanem megfelelően hangsúlyozva, átéléssel szavaltak.

A következő eredmények születtek:

1-2. osztály:

I. hely: Demeter Szemira                    2. osztály (felk.: Sztáncs Erika)

I.hely: Berta Jázmin Zsuzsanna        2. osztály (felk.: Sztáncs Erika)

II. hely: Jankó Tamás                          1. osztály (felk.: Tóvizi Béláné)

III. hely: Valentényi Attila                    2. osztály (felk.: Sztáncs Erika)

3-4. osztály:

I. hely: Mátó Viktória                        3. osztály (felk.: Dobra Bernadett)

II. hely: Nadobán Izabella                   4. osztály (felk.: Pólya Ágnes)

II. hely: Csurkui János                         3. osztály (felk.: Dobra Bernadett)

III. hely: Kaprinay Milán                      3. osztály (felk.: Dobra Bernadett)

III. hely: Salyi Attila                             3. osztály (felk.: Dobra Bernadett)

5-8. osztály:

I. hely: Berta Noémi                           5. osztály (felk.: Pálfi Katalin)

II. hely: Póka Klaudia                         8. osztály (felk.: Pálfi Katalin)

II. hely: Sinkó Vanessza                      6. osztály (felk.: Pálfi Katalin)

III. hely:Berta Vivien                           6. osztály (felk.: Pálfi Katalin)

III. hely:Ferencsik Vivien                    5. osztály (felk.: Pálfi Katalin)

Különdíj:Póka Roland                          5. osztály (felk.: Pálfi Katalin)

               Póka Attila                             6. osztály (felk.: Pálfi Katalin)

 

Gratulálunk!

„Környezettudatosság nagykövetei”

A Galamb József Mezőgazdasági Szakgimnázium és Szakközépiskola a „Környezettudatosság nagykövetei” címmel 3 fordulós versenyt hirdetett.

Felhívásukban szerepelt: „Játssz a környezetért és a csodás nyereményekért”.

A megmérettetés arra irányult, hogy a Makói járásban tanuló 7-8. osztályosokból álló 3 fős csapatok összemérjék elméleti tudásukat, kreativitásukat a fenntarthatóság, környezettudatosság jegyében.

Az első forduló, amely egyben a benevezést is képezte a versenyre, egy feladatlapból állt.

Harminc kérdésre kellett válaszolni a 6-7-8. osztályos tananyag alapján.

A második fordulóban az urbanizáció vizekre gyakorolt hatását kellett kidolgozni esszé formában.

A harmadik fordulóra 5 perces PPT elkészítése, bemutatása volt a feladat a témával kapcsolatban.

A csapat tagjai: Göcző Gréta, Tóth Mónika, Póka Klaudia 8. osztályos tanulók voltak. Segítette munkájukat Póka Richárd 7. osztályos tanuló.

A versenyen 1. helyezést értek el. A nyereményük egy nap a Hagymatikum fürdőben ebéddel együtt.

Mindkét versenyre sokat készültek, szorgalmasan, kitartóan tanultak.

A csapattagok felosztották egymás közt a feladatokat az előre megadott tematika alapján, együttműködtek a tanulás során.

Az eredmények lelkiismeretes munkájuknak köszönhető.

Felkészítő tanár: Mészáros Lászlóné

Gratulálunk!