Farsangi Futball Kupa Lőkösházán

Farsangi Futball Kupa Lőkösházán

 

Február 23-án került megrendezésre a Lőkösházi Román Nemzetiségi Önkormányzat által szervezett hagyományos Farsangi Futball Kupa, melyre meghívást kapott minden román nemzetiségi nyelvet oktató iskola, így a mi iskolánk is. A megmérettetésre 3 megyéből érkeztek tanulók, összesen 10 csapat nevezett. A kupát 4-5-6. osztályos tanulóknak hirdetik meg minden évben. Regisztráció után sorsolással döntik el a körmérkőzéseket, és a tízórai után kezdődnek a meccsek. Eredményhirdetés előtt ebéddel vendégelik meg a résztvevőket.

Iskolánk csapata nagyon szép teljesítményt ért el, hiszen a középmezőnyben végeztek annak ellenére, hogy az ellenfelek között voltak igazolt játékosok is. Külön dicséret illeti Botez Pault, aki összesen 6 gólt rúgott a mérkőzéseken, és Balázs Tibort, aki a legkisebb termetű kapusként oly sok kapura rúgást kivédett.

A csapat tagjai:

Ferenczi Attila 4. o.

Ferenczi Zsolt 4. o.

Ferenczi Gyula 6. o.

Botez Paul 6. o.

Tóth Dániel 6. o.

Farkas Ferenc Csaba 7. o.

Balázs Tibor 7. o.

 

Gratulálunk a csapatnak és felkészítő edzőjüknek, Molnár László tanár úrnak!

 

Iskolaközpontú helyi együttműködések a Magyarcsanádi Református Általános Iskola és Hétszínvirág Református Óvoda és Egységes Óvoda-bölcsődében

EFOP-1.3.9-17-2017-00045

Iskolaközpontú helyi együttműködések a Magyarcsanádi Református Általános Iskola és Hétszínvirág Református Óvoda és Egységes Óvoda-bölcsődében

Kedvezményezett: Magyarcsanádi Református Általános Iskola és Óvoda

Projekt címe: “Helyi együttműködések a Magyarcsanádi Református Általános Iskola és Hétszínvirág Református Óvoda és Egységes Óvoda-bölcsődében”

Támogatás összege: 74.663.288.-Ft

Támogatás mértéke: 100%

A projekt azonosító száma: EFOP-1.3.9-17-2017-00045

Befejezés dátuma: 2020.01.31.

 

A projekt tartalma, célja:

A projekt célja, hogy az ifjúság hasznos társadalmi szereplővé váljon, az iskolai hasznos szabadidő-eltöltésében rejlő lehetőségek kiaknázásával, továbbá a családok, az egyházi-, ifjúsági szervezetek és közösségek, illetve a gazdasági szereplők együttműködése és az iskolai közösségi térre történő „felhordása” által folyamatos jelenlétet biztosító helyi együttműködések révén.

Szakmai programok:

Sportágválasztó rendezvények, sportversenyek, tanórán kívüli sportfoglalkozások, iskolai helytörténeti műhely, nemzetiségi népzenei és néptánc foglalkozások kicsiknek és nagyoknak, ifjaknak és időseknek, főzőiskola kicsiknek és nagyoknak, Családi Életre Nevelés, Működő család workschopok,

Pénzügyi és vállalkozási ismeretek játszva!

Természetbarát kert kialakítása.

Ökológiai barangolások – a környék természeti kincseinek megismerése, Répa Úr és az energia – a gyerekek az 5 legfontosabb energiaspórolási területtel ismerkedhetnek meg.

 

Útravaló Ösztöndíjprogram

Iskolánk idén is részt vesz az Útravaló Ösztöndíjprogramban.  A program egyedi célként tűzte ki a végzettség nélküli iskolaelhagyás csökkentését, a hátrányos helyzetű tanulók végzettségi szintjének növelését, valamint a minőségi oktatáshoz, neveléshez és képzéshez való hozzáférés biztosítását.

Az Útravaló Ösztöndíjprogram összetett támogató, segítő, tanulást motiváló rendszer, melyben a tanuló és a tanuló iskolai előrehaladását segítő mentor vesz részt.

A beérkezett jelentkezések tekintetében az Emberi Erőforrások Minisztériuma december 7-én hozta meg döntését. Nagy örömmel értesültünk, hogy az összes beadott pályázatunkat sikeresen bírálták el. 

A pályázatban 13 általános iskolai diák és 1 középiskolai tanuló vesz részt. A tanulókat munkájukban 3 mentor segíti.

Nyertes tanulók:        

Kovács Jonatán, Lole Brendon, Póka Richárd, Valach Martin (7. osztály)

Babolek Máté, Barta Dániel Bendegúz, Béki János, Berta Diána, Botez Márk, Lakatos Diána, Nagy Nikolett, Póka Klaudia, Tóth Laura (8. osztály)

Husztiák Tamás (9. osztály)

Mentorok: Czinder Krisztina, Pálfi Katalin Renáta, Sztáncs Erika

 
Gratulálunk a pályázat nyerteseinek, és sikerekben gazdag tanévet kívánunk a programban részt vevő diáknak és mentornak!

Országos harmadik hely a mesemondón

2017. november 10-én, pénteken iskolánk hat tanulója részt vett a Református Iskolák Országos Találkozóján, Tiszakécskén. Ezt a találkozót az idén XIV. alkalommal rendezték meg. A mi iskolánk először volt jelen ezen a rendezvényen. A regisztrációt követően a gyerekeket reggelivel várták. A nap első programja áhítat volt a helyi templomban. Ezután következtek a versenyek.

A Magyarcsanádi Református Iskolából a következő tanulók vettek részt:

Tóth Laura 2. osztály szépíró kategória, felkészítő: Sztáncs Erika

Mátó Viktória 3. osztály mesemondó kategória, felkészítő: Dobra Bernadett

Berta Noémi Sztella 5. osztály meseíró és kreatív kategória, felkészítő: Sztáncs Erika és Mészáros Lászlóné

Sinkó Vanessza Rozália 6. osztály kreatív kategória, felkészítő: Mészáros Lászlóné

Póka Attila László 6. osztály kreatív kategória, felkészítő: Mészáros Lászlóné

Barta Dániel Bendegúz 8. osztály angol fordító kategória, felkészítő: Czinder Krisztina

Ebéd után a templomban került sor az ünnepélyes eredményhirdetésre, ahol Mátó Viktória 3. osztályos mesemondó kategóriában bronz minősítést (országos 3. hely) kapott. A fordítói verseny eredményéről később kapunk majd értesítést.