2023. május 12-én, pénteken intézményünkbe látogatott a Kántorjánosi Református Általános Iskola tantestülete, hogy betekintést nyerjenek az itt folyó jó gyakorlatokba. A délelőtt folyamán bemutatóórákon vettek részt, délután szakmai előadásokat tekinthettek meg a kollégák. Végül a két tantestület tapasztalatok cseréjével zárta a látogatást.
Nyílt órák
A Szülők hónapja programsorozat keretében, 2023.május 9-én iskolánk nyílt órákat tartott a szülők számára. 9 órától minden érdeklődő szülő megtekinthette gyermeke délelőtti munkáját, minden évfolyamon. Láthattak a szülők olvasás, ének, magyar nyelv, matematika, angol nyelv órákat alsó tagozaton. A felső tagozatosok történelem, matematika, informatika, földrajz, természetismeret, magyar nyelv és ének órákra invitálták szüleiket.
ORSZÁGOS ARANY MINŐSÍTÉS ÉS KÜLÖNDÍJAK AZ ARANYHÍD CIGÁNY VERS – ÉS PRÓZAMONDÓ VERSENYEN
Iskolánk tanulói először vettek részt az Aranyhíd cigány vers-és prózamondó versenyen, melyet a HEKS-RSZ Országos Református Cigánymisszió hirdetett meg. Nevezni cigány költők, írók verseivel és prózáival lehetett és két fordulóban kellett megméretniük magukat. Az első fordulóban 2023. április 16-ig kellett online elküldenünk az előadásokat, melyet szakmai zsűri bírált el. A második fordulóba azok juthattak be, akiket a szakmai zsűri a legjobbnak ítélt. Iskolánk diákjai egyéni és komplex produkcióval is pályáztak.
Óriási öröm volt számunkra, hogy diákjaink bejutottak az országos döntőbe, és személyesen mutathatták meg tudásukat 2023. május 6-án a Káposztásmegyeri Református Egyházközösség templomában. Az országos döntőbe összesen 12 csapatot hívott a szakmai zsűri az ország minden részéről, református gyülekezeteket, tanodákat és iskolákat képviselve. A versenyen a pályázók arany, ezüst és bronz minősítésű oklevélben és értékes ajándékcsomagokban részesülhettek.
A zsűri döntése alapján a Magyarcsanádi Református Általános Iskola komplex produkciója ARANY minősítést, és az oklevél mellé értékes közös ajándékcsomagot kapott.
Tíz fiatalt különdíjjal is jutalmaztak, melyből hárman a mi iskolánk tanulói.
Egyéni produkcióval pályázó tanulóink:
Nagy Hanna 1. osztályos tanuló – Nyíri Krisztina: Ha felnövök
Felkészítő pedagógus: Tóvizi Béláné
Berta Jázmin Zsuzsanna 7. osztályos tanuló – Babindák István: XX. század végén
Csurkui János 8. osztályos tanuló – Choli Daróczi József: Meditáció
Felkészítő pedagógus: Pálfi Katalin Renáta
Komplex produkcióval pályázó tanulóink:
Balázs Eszter Tirza 3. osztályos tanuló
Berta Jázmin Zsuzsanna 7. osztályos tanuló
Ciucasel Jázmin 3. osztályos tanuló
Ciucasel Zsuzsanna 3. osztályos tanuló
Csurkui János 8. osztályos tanuló
Jankó Márkó 4. osztályos tanuló
Jankó Róbert Rómeó 3. osztályos tanuló
Jankó Tamás 6. osztályos tanuló
Jankó Tifani Fatima 4. osztályos tanuló
Károlyi Zalán István 1. osztályos tanuló
Nagy Hanna 1. osztályos tanuló
Rácz Leila Ibolya 4. osztályos tanuló
Restás Alina Goldina 4. osztályos tanuló
Diákjaink Orsós Jakab: Szürkület című művét adták elő.
KÜLÖNDÍJBAN részesült: Ciucasel Jázmin, Csurkui János és Jankó Márkó.
Felkészítő pedagógusok: Gecsei Zita, Krátky Beáta, Pálfi Katalin Renáta, Szalma Hédi és Tóvizi Béláné
Az arany minősítés és a különdíjak elismeréseként a versenyen résztvevőket igazgató néni is megjutalmazta egy-egy könyvvel és édességgel. Gratulálunk!
Néptáncgála 2023.
Az idei tanévben 2023. május 2-án került sor diákjaink néptánc vizsgájára. Tanulóink szülei is nagy számmal megjelentek,hogy megcsodálhassák gyermekeik egész éves munkájának gyümölcsét. Hajnal János tanár úr keze alatt gyermekeink megnyílnak és örömmel veszik fel minden órán azt a lendületet amit az oktatójuk sugároz feléjük. Ez a vizsga kicsit más volt mint a tavalyi hiszen, a Szülők hónapja programsorozatunk egy állomása volt, ahol óvodásaink is is beálltak a sorba,és ők is számot adtak tudásukról.Rendkívüli fegyelemmel, mosollyal az arcukon, csillogó szemekkel adták elő a műsorukat.Minden pici láb és kéz ügyesen ritmusra mozgott.
Minden korosztály az életkori sajátosságainak megfelelő néptánc oktatásban részesül, tanár úr figyelmet fordít mind a felzárkóztatásra és a tehetséggondozásra is.
Öt produkciót láthattak a kedves szülők. A délután folyamán a Csürhe Banda húzta a talpalávalót. A gálát rendhagyó módon angol keringővel nyitották meg, a 7. és 8. osztályos tanulók. Azután a legfiatalabb korosztály,az óvodások produkciója következett, akik Felcsíki táncokat mutattak be.
Az első osztályosok Tápéi gyermekjátékokat és csallóközi polgári táncokat adtak elő,igen határozottan és magabiztosan. A 2.és 3.osztály repertoárja már összetettebb volt,hiszen ők, Sárközi táncokat táncoltak, gyermekjátékokat mutattak be , ugróst, és csárdással zárták a vizsgájukat. A délutánt a 4.,5.és 6. osztály zárta, ők Bodrogközi táncokkal kápráztatták el a közönséget.
Dr.Csikota József a Makói Magán Zeneiskola igazgatója elismerő szavakkal méltatta a gyerekek produkcióját és az intézményben folyó néptáncoktatást, Baranyi Bettina igazgatóasszony szavait a hála és köszönet lengte át, hiszen a szülők, a gyerekek,Hajnal tanár úr és kollégák összefogása nélkül nem jöhetett volna létre ez az igazán színvonalas gála.
Magyarcsanádi siker a bibliai történetmondó versenyen
Mert én, az Úr vagyok, a te gyógyítód. 2Mózes 15,26
Emberi életünk legnagyobb terhe és egyben nyomorúsága a betegség és a velejáró mérhetetlen sok fájdalom és szenvedés. Az elmúlt évek nehézségei (pandémia, háború közelsége, infláció, gazdasági válság, létbizonytalanság, félelem a jövőtől) észrevétlenül is negatívan hatott testi, lelki, mentális egészségünkre. Isten azonban úgy mutatkozik be az Ő népének mint gyógyító Úr. Sőt azt ígéri: „Meggyógyítja a megtört szívűeket, és bekötözi sebeiket.” (Zsoltárok 147,3) Ahhoz azonban, hogy hitünk is legyen erre az igazságra, fontos, hogy a gyógyítással kapcsolatos igéket forgassuk magunkban, elmélkedjünk rajtuk, az életünk részévé tegyük őket. Sőt megtanítsuk ezt nemzedékről nemzedékre. Ezért 2023-ban a XXII. Országos Bibliai Történetmondó Verseny központi témája a gyógyítás volt.
A Gyulán megrendezett versenyen Kis-Jakab Levente, iskolánk 5. osztályos tanulója is részt vett. Korosztályában az országos kilenc legjobb között végzett. Eredményes szerepléséhez gratulálunk! Felkészítő tanára: Szalma Hédi