Hopp Juliska (?) Iskolakóstolgató a hagyományőrzés jegyében

December 13-án került sor az idei év utolsó iskolakóstolgató délutánjára. Ezúttal Marika néni és Zita néni várták a kis vendégeket az iskolai programra.
A foglalkozás témája a karácsonyi ünnepkör volt, melynek keretében adventi koszorút, időjárásfigyelő naptárat, majd végül finom pogácsát készítettek a gyerekek a pedagógusok segítségével. Közben felcsendült egy-két ismerős karácsonyi dallam is, melyet a gyerekek szívesen énekeltek, és ezúttal sem maradhatott el az interaktív táblánál a wordwall játék.

Köszönjük szépen Andi néninek, hogy átkísérte a jövendő kisiskolások csapatát, reméljük a gyerekek kellemes élményekkel gazdagodtak, és jövőre is ellátogatnak az iskolakóstolgató programokra!

Szakmai nap az inklúzió jegyében

 

2023. december 7-én intézményünkbe látogatott a hódmezővásárhelyi Aranyossy Ágoston Református Óvoda, Általános Iskola és Szakiskola vezetősége és a tantestület egy része, hogy betekintést nyerjenek a magyarcsanádi iskolában folyó jó gyakorlatokba. A délelőtt folyamán bemutatóórákon vettek részt, meglátogatták óvodánkat is, délután szakmai előadásokat tekinthettek meg a kollégák.

 A szakmai nap lehetőséget biztosított arra, hogy megbeszéljük a HEKS-RSZ Roma Inklúziós Iskolaprogram keretében bevezetésre került Pressley Ridge magatartásmódosító rendszer gyakorlati megvalósítását. A vendéglátó kollégák lelkiismeretesen és felkészülten mutatták be elért eredményeinket. Végül a két tantestület tapasztalatok cseréjével zárta a látogatást. SDG!

 

“És aki befogad egy ilyen kisgyermeket az én nevemben, az engem fogad be.” (Máté 18,5)

Jótékonysági felhívás!!!

Kedves Szülők!
 
Egyházunk szeretetszolgálati munkájához csatlakozva adománygyűjtést szervezünk azok számára, akik szeretnének segíteni nehéz sorsú családok életén.
 
Szeretettel várunk:
– tartós élelmiszereket,
– tisztálkodási szereket,
– gyermekkönyveket,
– írószereket, füzeteket,
– játékokat,
– édességeket.
 
Ruhaneműt és egyéb más tárgyi adományt most nem gyűjtünk. Pénzbeli adomány a Lelkészi Hivatalban (Makó, Kálvin tér 3.) hivatali időben fizethető be.
 
A gyűjtés december 15-ig tart.
​Tegyük mindezt úgy, „mint szegények, de sokakat gazdagítók, mint akiknek nincsen semmijük és akiké mégis minden.” (2Kor 6,10)
 
Adományaikat az iskola portáján adhatják le.
 
Köszönjük felajánlásaikat!

Lázár Ervin Program 4.osztály

2023. november 21-èn, iskolánk 4. osztályos tanulói a Lázár Ervin Programmal, a Makói Általános Iskola és AMI Művészeti Intézményegységben jártak, ahol megtekintették a Tücsöklakodalom című zenés mesejátékot. A történet a láncmese formavilágát követte, s egy gyermekdalokból és népdalokból összeálló, élő zenével megszólaló koncert kísérte , amely Szarka Gyula és a Ghymes együttes tagjaiból verbuválódott. Csodás èlmènnyel tértek vissza kisdiákjaink!

 

Lázár Ervin Program- Makó

2023.november 20-án , a Lázár Ervin Programmal az 5.,6., és 7. osztályos tanulók utazhattak el kísérőikkel Makóra. A délelőtti programnak a Makói Általános Iskola és AMI Művészeti Intézményegység tornaterme adott otthont. A Magyar Versmondók Egyesülete szervezésében a Kávészünet együttes koncertjét hallgathatták meg tanulóink. A koncert a „Vers  Mindenkinek” Trendhagyó Irodalomóra nevet kapta, ahol a magyar  költészet ismertebb verseit hallhatták a gyerekek megzenésítve. Újabb kulturális élménnyel gazdagodhattak diákjaink. Köszönjük a lehetőséget!