Ösztöndíjasok a Magyarcsanádi Református Általános Iskolában

„Útravaló Ösztöndíjprogram – Út a középiskolába, Út az érettségihez alprogram”

A Belügyminisztérium megbízásából a Társadalmi Esélyteremtési Főigazgatóság nyílt pályázatot hirdetett a 2021/2022-es tanév Útravaló Ösztöndíjprogram – Út a középiskolába, Út az érettségihez alprogramban való részvételre. Ez a program egy összetett támogató, segítő, tanulást motiváló rendszer. A programban halmozottan hátrányos helyzetű, hátrányos helyzetű, vagy védelembe vett, vagy családba fogadott, vagy ideiglenes hatállyal elhelyezett, vagy utógondozásban részesült 7-8. évfolyamon tanuló diák vehet részt, akinek átlaga eléri a 3-as átlagot. Előnyt jelent a roma származás. Azok a tanulók, akik sikeresen pályáznak, az átlaguknak megfelelően 10 hónapon keresztül ösztöndíjban részesülnek. Ebben a tanévben iskolánkból 9 tanuló pályázott. Országos szinten 6079 diák nyújtott be pályázatot. A benyújtott pályázatokkal kapcsolatban a döntés 2021. december 6-án megtörtént, amelynek eredményeként 5 tanulónk nyert. Nyertes pályázóink: Csurkui János (7. osztály), Szecskó Amanda (7. osztály), Kisalbert Kira (8. osztály), Nadobán Izabella (8. osztály) és Somodi Béla (8. osztály).

Gratulálunk a nyertes pályázóknak! Sikeres munkát kívánunk tanulóinknak és mentoraiknak, Pálfi Katalin és Sztáncs Erika tanárnőnek!

 

0 Shares