Hagyományos Suliváró program keretében, 2025. január 14-én, a Magyarcsanádi Református Általános Iskola és Óvoda nemzetiségi nyelvet oktató pedagógusai, Kovács Ana – Maria és Paunović Natalija látták vendégül a nagycsoportosokat.
Nati tanító néni várta a szerbes csoportot. A szivaccsal borított ülőfelületeket iskolapad és székek helyettessítették, a falat nagy zöld tábla borította, de a legnagyobb izgalmat az okos tábla okozta, hisz játékok és vetélkedők sorát lehetett rajta végigpróbálni.
A téma szorosan a hétköznapi élettel volt összefüggésben: a házi állatok, valamint a házi kedvencek. Legtöbb szó a kutyáról és a macskáról esett, de szóba kerültek a nyuszik és a papagájok is, mint házi kedvencek. Az óra második felében házi kedvenceket színeztek, amit puzzle jellegűre vágtak ki, és ezeknek a daraboknak az összeállítása a végső feladat volt.
Ügyesek voltak, a versenyszellem benne volt a kicsikben, és ezt a már részükre jól ismert gyermek dalok a háttérből, csak fokozni tudták. Ilyen kellemes időtöltést illik édességgel koronázni és ez ezzel az alkalommal sem történt másképp. Csoki és cukorka fogyasztással ért véget ez a kellemes délután.
Ana tanárnő pedig a kis apró romános ovisokat fogadta. A román nyelvű suliváró fő témája ezúttal a család volt: a családtagok, azok családban betöltött szerepe. A foglalkozás ezúttal is interaktív jellegű volt, sok-sok gyakorlati és vicces feladattal tarkítva. Nagyon ügyesek és fegyelmezettek voltak a leendő első osztályosok.
A rendhagyó románórát képfelismerő gyakorlattal kezdték. Az ovisok ügyesen felismerték és nevezték meg a család tagjait románul. Nagy sikert aratott az útvesztős játék, amikor is egy testvérpár tagjait kellett először egymáshoz, majd hazavezetni. A feladattal Ana néni szerette volna felhívni a figyelmet családtagok közötti szeretet fontosságára; valamint a testvérek közötti felelősségvállalás szerepére is. Végül sor került az interaktív táblára is, melyet az ovisok mindig nagy izgalommal várnak. A délután lezárásaként jellegzetes román finomságokkal vendégelte meg a gyerekeket: kukoricából készült pufival, napraforgóból készült „halva”-val, „rahat”-tal és kakaós kekszecskékkel.
A kellemes hangulatot a szülők jelenléte csak fokozni tudta, hisz kellemes meglepetés volt látni, hogy érdeklődnek az idegen nyelv elsajátításának módszerei iránt. Köszönjük Andi és Eszti óvó néniknek, hogy ismét velünk töltöttek egy Sulivárós délutánt.