Irány a Karib-tenger!

2026. április 16-án különleges hangulatú iskolakóstolgató programmal vártuk a nagycsoportos óvodásokat. Az „Irány a Karib-tenger!” című rendezvény játékos formában adott betekintést az iskolai életbe, és egyben lezárta az intézményünkben zajló iskola-előkészítő foglalkozások sorozatát. A program elején közösen köszöntöttük a résztvevőket, majd a Suliváró foglalkozás nyitányaként Szalma Hédi pedagógus rövid, élményközpontú tevékenységgel hangolta rá a gyermekeket a délután eseményeire. A bevezető részben a tavasz témaköre került középpontba. Egy évszakhoz kapcsolódó dal meghallgatását követően a gyermekek interaktív, gondolkodtató feladatokban vettek részt. A tevékenységek során kiemelt szerepet kapott a figyelem, a megfigyelőképesség és az együttműködés fejlesztése, mindez életkorukhoz igazodó, motiváló formában. A közös ráhangolódást követően a gyerekek színes szalagok segítségével négy csapatba rendeződtek, majd izgalmas állomásjáték vette kezdetét. A szervezők játékra hívták a résztvevőket, miközben a Karib-tenger kalandos világát idézték meg, és közösen a szőnyegen egy dallal motiválták a gyerekeket. A csapatokat felső tagozatos diákok kísérték, akik végig segítették és irányították a kisebbeket az egyes állomások között. A „veszélyes vizeken” evezve a kalózok világába csöppenhettek az óvodások, ahol különféle ügyességi feladatokon keresztül ismerkedtek meg a kalózélet játékos oldalával. Az első állomáson egy kalózos képekkel díszített konzervdoboz-piramist kellett labdákkal ledönteniük. A második helyszínen elrejtett kincsek után kutattak, míg a harmadik állomáson egy interaktív memóriajáték segítségével mélyedhettek el a kalózok eszközeinek világában. Az utolsó próbatétel során célba dobással kellett a „cápaszájba” juttatniuk a labdákat. A feladatok teljesítését követően vendéglátással zárult a program, ahol a gyermekeket, szüleiket és az óvó nénit is megkínáltuk. A vidám, élményekben gazdag délután végén a leendő első osztályosok jó hangulatban térhettek haza. Ezúton is köszönetet mondunk Tóvizi Béláné és Pálfi Katalin Renáta pedagógusoknak a program megszervezéséért és lebonyolításáért, valamint a munkájukat segítő felső tagozatos diákoknak az aktív közreműködésért.

 

 

 

0 Shares