Fenntarthatósági témahét

Iskolánkban április 7-től – 11-ig a fenntarthatósági témahét keretében számos programon, óráon vehettek részt a tanulók.

Hétfő: Az 1-4. osztály tanulói a környezettudatos viselkedés, a szelektív hulladékgyűjtés fontosságával ismerkedtek. Játékos feladatlap kitöltésével azt is megtudták, hogy a különböző színű kukákba milyen hulladékot gyűjtünk. Külön hangsúlyt fektettünk a papír újrahasznosítására. Kreatív feladat volt számukra a papírtáska díszítése a környezettudatos figyelemfelkeltésre fókuszálva.

Kedd: A fenntarthatósági témahét keretén belül előadást tartott iskolánkban Batik Vilmos méhész. Hozott eszközöket, melyeket a gyerekek kipróbálhattak. Maketteken pedig megnézhettük egy kaptár belsejét. Aki szerette volna felpróbálhatta a híres méhész kalapot is. Papp-Balogh Judit szappankészítő kecsketejből készült különlegességeket mutatott a tanulóknak és a pedagógusoknak. Az előadásán megtudhattuk, miért választotta a kecsketejet és azt is, hogy miként kell készíteni a fürdőbombát. Élvezettel hallgattuk az illóolajokról szóló tájékoztatását is.

A 7-8. osztály tanulói a megújuló energiaforrásokról hallhattak nagyon érdekes információkat.

Szerda: Akadályversennyel folytattuk a hetet. 8 állomáson játékos és szellemi feladatok segítségével mérték össze ügyességüket és tudásukat a tanulók. A levegő és a víz tulajdonságairól láttak érdekes kísérleteket. Horgászat elnevezésű játéknál a túlhalászat veszélyeiről volt szó. A víz takarékos felhasználására számításokkal hívtuk fel a figyelmet. Játékos interaktív feladatok tették még színesebbé a napot.

Csütörtök: Sorversenyt rendeztünk a tornateremben. Nagyon jó hangulatban, 7 csapat mérte össze gyorsaságát.

Péntek: A témahét utolsó napján a felső tagozatos tanulók megtudták: „Hogyan lehetsz tudatos vásárló?” Megismerték a tudatos vásárló 12 pontját.

Bevásárló listát kaptak a csapatok, és ezzel a játékos bevásárlással sok magyar terméket ismertek meg.

Egész héten érdekes, játékos feladatokkal tesztelték tudásukat, de ugyanakkor sok új ismeretekre tettek szert tanulóink a változatos programokon. A témahetet Mészáros Lászlóné koordinálta. Köszönjük szépen!

0 Shares