Farsangi mulatság

2019. február 8-án, pénteken farsangi mulatságot tartottunk iskolánkban. A délután két órakor kezdődő eseményt a meghívott óvodások nyitották meg, akik Mickey És Minnie egereknek öltöztek be. Előadásuk nagy sikert aratott. Az 1-2. osztályosok Pólya Ágnes és Tóvizi Béláné betanításával Barbie és a vadmotorosok címmel teremtettek jó hangulatot. Őket követték az 5. osztályosok, akik Mészáros Lászlóné és Nadobán Izabella ötlete alapján az X-Faktor világába kalauzoltak el minket. Harmadikként a Karib-tenger kalózaival is találkozhattunk, a 4. osztályosok és Dobra Bernadett tanító néni jóvoltából. A 7. évfolyam diákjai napjaink zenéire táncoltak, Molnárné Ruzsa Éva koordinálásával, az ötletet pedig Berta Amanda adta. A 80-as, 90-es évek diszkó hangulatát idézték fel a 3. osztályosok, Sztáncs Erika tanító néninek köszönhetően. A záró produkciót Pálfi Katalinnak köszönhetjük, aki az 5-6-7. osztályos lányoknak és fiúknak a legismertebb ABBA zenékre tanított koreográfiát. Ezt követte az egyéni beöltözők felvonulása. Az ötletes és gondosan elkészített jelmezek nem maradtak jutalom nélkül. Az előadások, táncok hatalmas sikert arattak, fergeteges volt a hangulat. A produkciókat követően az alsó és a felső tagozatos osztályok között kisorsoltunk egy-egy tortát, melyeket Sisa Éva kolléganőnk ajánlott fel . Minden iskolás és óvodás gyermek jutalmul ingyen fánkot és üdítőt kapott a szereplésért. Az óvodásoknak Dobra Bernadett tanító néni készített ajándékot, egy-egy álarcot, aminek nagyon örültek. Az álarcosbál legizgalmasabb része természetesen a tombolasorsolás volt, melyek két felajánlásból jöttek létre, a tantestület hozzájárulásával tortát, és Mazuch Anna, helyi kiskereskedő támogatásával pedig egy értékes ajándékcsomagot vihetett haza a szerencsés nyertesek. Ezen a vidám délutánon felnőtt és gyermek egyaránt jól szórakozott, mindenki nagyon jól érezte magát.

 
 

Nemzetiségi program leendő kisiskolásoknak a Magyarcsanádi Református Általános Iskolában

2019. január 17-én a Magyarcsanádi Református Általános Iskola ismét kinyitotta kapuit nagy csoportos óvodásoknak és szüleiknek, hogy betekintést nyerhessenek az intézmény életébe. Ezúttal az iskola egyediségének bemutatásán volt a hangsúly. Mivel Magyarcsanád megalapítása óta nemzetiségek által lakott község, az iskola sajátos arculata a nemzetiségi nyelvoktatás. Magyarországon egyetlen, ahol két nemzetiségi nyelvet is oktatnak. Csongrád megyében az egyedüli iskola, ahol román nyelvet tanulnak a diákok. Minden gyermek függetlenül attól, hogy a kisebbséghez vagy a többséghez tartozik, együtt sajátítja el a választott kisebbség nyelvét, népismereti, műveltségi anyagát – a szülők igényeihez igazodva (választható nyelvek: szerb illetve román nyelv) heti 5 órában első osztálytól nyolcadikig. Nagy hangsúlyt fektetnek a hagyományőrző foglalkozásokra is, így tanulóik a nemzetiségi nyelvek tanulása mellett még több óraszámban ismerkedhetnek meg a tanult nyelveket beszélő nép, ill. ország kultúrájával. Fontosnak tartják a nemzetiségi hagyományok ápolását, bővítését tanórán, szakkörön és tanórán kívüli foglalkozásokon, kulturális rendezvényeken. Nemzeti, nemzetiségi és egyházi ünnepségeken való részvételük állandó, hagyományőrző néptánccsoportjuk előadásai mindig a legszínvonalasabb kitüntető címet kapják.
Szülők és óvó nénik kíséretében 26 óvodás érkezett a környékről, akik játékos, interaktív román és szerb nyelvi bemutatóórán vehettek részt a délután folyamán Molnárné Ruzsa Éva és Kollár Ferenc nyelvtanárok vezetésével. Kisiskolásokkal együtt tanultak románul testrészeket, színeket, állatokat, dalokat, mondókákat, román nemzetiségi táncokat. Párbeszédes formában elsajátították a bemutatkozást. Dolgoztak páros és csoportmunkában, használhatták az interaktív táblát. Szerb nyelven színeket, testrészeket, gyümölcsöket tanulhattak azon túl, hogy elsajátították hogyan kell bemutatkozni, egyszerű utasításokat gyakoroltak, játékos matematikai feladatokat oldottak meg. A szerb óra végén a tanult gyümölcsöket el is fogyaszthatták a vendéggyerekek. Jutalmazásként szerb csokoládéval és édességgel térhettek haza a leendő kisiskolások. Akik a román órán vettek részt, hagyományos román édességeket kóstolhattak és vihettek haza. Ajándékként minden résztvevő választhatott a szebbnél szebb „Márciuskából”, ami Romániában és a magyarországi románok által lakta településeken tradicionális jelképe a tavasz köszöntésének.
A délután nagyon jó hangulatban telt, amit bizonyított a szülői elégedettség és a sok csillogó szempár.

Nálunk járt a Mikulás!

December 6-án a mi iskolánkba is ellátogatott a Télapó. Az alsó tagozatos gyerekek nagy izgalommal várták a Mikulást. A nekik hozott ajándékokat énekszóval és versekkel köszönték meg. A délután további részét az osztályokban játékkal, meseolvasással és a pedagógusok által elkészített sütemény elfogyasztásával töltöttük.
14 órától a felső tagozat is megrendezte a Mikulás klubdélutánját.
Már nagyon várták a gyerekek és készültek erre a napra. Több szülő saját készítésű süteményt hozott, de mindenki hozzájárult különböző édességgel, üdítővel a Mikulás ünnepséghez. A délután első részében közösségépítő csapatjátékokat játszottunk. Ezután énekeltek, táncoltak az általuk választott zenékre. Miután kifáradtak, elfogyasztották a finom süteményeket, üdítőket. Legvégén kerültek kiosztásra a Mikulás csomagok, amiket a szülői munkaközösség állított össze. Mindenki számára jó hangulatot teremtett az idei Mikulás klubdélután.

I.Adventi gyertyagyújtás

Iskolánkban az idén első alkalommal, november 30-án délelőtt került sor az adventi gyertyagyújtásra, remélve azt, hogy hagyományt teremtünk és még családiasabb és meghittebb lesz iskolánk decemberi karácsonyi készülődése. Az ünnepi áhítat után az óvódások, kedves kis műsorukkal nyitották meg, az adventi ünnepkört, majd meggyújtották a koszorú első gyertyáját.