Kishantoson jártunk!

2019.május 10-én, a Madarak és Fák napján iskolánk 33 tanulójával Kishantosra kirándultunk, ahol egy ökogazdaságot tekintettünk meg.

A hosszú út után egy érdekes előadást hallgathattunk meg arról, hogyan kell élni mindennapjainkat és milyen megelőzési tevékenységeket kell végeznünk ahhoz, hogy ne pusztítsuk Földünk ökológiáját. Az előadás utáni ebéd elfogyasztását követően kiscsoportos foglalkozásokon vettünk részt.

 Az első állomáson megtudhattuk azt, hogy milyen eszközöket kell készítenünk és használnunk vásárlásaink során ahhoz, hogy a környezetünkre káros anyagokat mellőzzük, ezen tevékenységeink során. Megismerkedhettünk a textilből készült bevásárlótáskákkal. Még ezen az állomáson bementünk egy jurtába, melynek borítása a gazdaságban született és felnevelt állatok bőréből készült. Ezután vicces mesét írtunk előre megadott kulcsszavak felhasználásával. 

A második állomásunkon egy földrészek szerint, tematikusan rendszerezett kertet tekinthettünk meg. A szemléltetés során a gyerekek megismerhették és meg is szagolhatták az egyes földrészek fűszer- és egyéb növényeit, s mindezek korabeli használatával kapcsolatos történelmi tájékoztatásban is részesültek. 

A harmadik, s egyben utolsó állomást élvezték a gyerekek a legjobban. Ennek keretében megismerhették a gazdaságban nevelt állatfajtákat. A leginkább örömteli lehetőség pedig az volt, hogy bármelyikük kipróbálhatta a mindennapos használati eszközül szolgáló traktorokat. 

Este 19 órakor fáradtan, de élményekkel telve értünk haza. Köszönjük a lehetőséget, hogy részt vehettünk ezen a nagyszerű programon! 

Nyusziváró

Április 5-én megrendezésre került, iskolánkban,  az idei tanév utolsó suliváró programja. A kézműves délutánt a közelgő Húsvét hangulata lengte át. Móra Ferenc, A húsvéti tojások című meséjét csillogó szemmel hallgatva hangolódtak rá a leendő első osztályosok a délutánra. Majd csoportokban tevékenykedtek az asztalok mellett. Bárányos kosárkát, apró mintákkal díszített tojásokat készítettek az óvódások és nagy lendülettel és izgalommal játszottak néhány kör dobble memóriajátékot, amiket szintén a húsvéti ünnep jelképei díszítettek. A délután második felében a csokitojás keresés izgalmát élhették át a picik, végül a sok izgalomba kifáradva jóízűen fogyasztották el a szépen kidíszített teasüteményeket.

Reméljük minden alkalommal jól érezték magukat, iskolánkban  a nagycsoportosok és szüleik. Sok szeretettel várjuk őket a beiratkozásra is!