Tánccal búcsúztunk az évtől!

Az év utolsó Suliváró programja került megrendezésre 2019. december 10-én, kedden délután iskolánk tornatermében. Hajnal János tanár úr és néhány diákunk hangolta rá a kis ovisokat és szüleiket a délutánra.

Ferencsik Vivien 7. osztályos tanulónk csodaszép hangjával kápráztatta el a megjelenteket, tőle egy apátfalvi csárdást és egy szép karácsonyi dalt hallhattunk. Táncban sem volt hiány hiszen, Jankó Márkó 1. osztályos és Jankó Tamás 2. osztályos fiúk Dél-alföldi cigánytáncokkal lepték meg a közönséget, Somodi Béla 6. osztályos tanuló pedig gitáron kísérte őket, és nem utolsó sorban maga Hajnal János tanár úr is táncra perdült egy mezőségi tánc erejéig.

A hangulatot tovább fokozva minden kis ovist és óvónénit megtáncoltatták néhány Moldvai és Felcsíki tánccal.

Kis vendégeink pihenésképpen készítettek egy kis hangszert dió héjából, majd közösen kipróbálták az általuk is ismert gyermekdalokat kísérve. Kellemesen kifáradva és élményekkel teli búcsúztak el iskolánktól. Nagyon reméljük, hogy januártól újra találkozunk minden leendő elsős kis gyermekkel, az óvónénikkel és szüleikkel az év további Suliváró programjaira.

Mikulás délután a felső tagozaton

Nincs december Mikulás-buli nélkül!

 2019. december 5-én csütörtökön, 14 órától a felső tagozat megrendezte a Mikulás klubdélutánját.

Már nagyon várták a gyerekek és örültek, amikor belépett az iskola kapuján a Mikulás.

Az 5. és a 6. osztály együtt, a 7. osztály külön ünnepelt.

Az 5. osztályosok a saját termükben átadták az az egymásnak készített kis csomagokat, nagy izgalommal várták, hiszen hetekkel ezelőtt kihúzták egymás nevét és nagy titokban kellett tartani, hogy ki kinek lesz a kis „Mikulása”. Csomagosztás után a kis csapat csatlakozott a 6. osztályhoz.

A délután első részében közösségépítő csapatjátékokat, társasjátékokat játszottak, melybe mi tanárok is szívesen bekapcsolódtunk. Seprűt táncoltatás, székfoglalás, ügyességi pingpongozás, gyorsasági kisautó versenyzés váltogatta egymást. Aki éppen pihent finom süteményeket kóstolgathatott, amit azután az általuk kiválasztott zenékre táncolva mozoghattak le.

Fél 4-re megérkezett a várva-várt pizza, melyet jóízűen el is fogyasztottak.

Mindenki számára nagyon jó hangulatban telt el a Mikulás délután, valamennyien jól érezték magukat.

Miután a 7. osztályba is megjött a Mikulás, egy nagyon vidám délutánt tölthettek el együtt a gyerekek. Minden gyereknek akadt valami a puttonyban. Az ajándékozás után a szülők süteménnyel és üdítővel kedveskedtek a gyerekeknek. A finomságok elfogyasztása után táncra perdültünk. A tánc után egy nagyon jó társasjátékkal ismerkedtek meg a gyerekek. A Pozitivity nagyon megtetszett mindenkinek. A játéktáblán való barangolás során jókat nevettünk és szórakoztunk. Jó alkalmat adott arra, hogy a diákok megismerjék egymás titkos ”bugyrait”, megoszthatták egymással az örömüket, élményeiket.

Itt járt a Mikulás!-alsó tagozat

2019.december 5-én iskolánkba is ellátogatott a nagyszakállú. A gyerekek alsó tagozaton is izgatottan várták, milyen meglepetéssel készült nekik ebben az esztendőben a Mikulás. Ebéd után az 1.osztályosok termében gyűltünk össze, ahol szebbnél szebb dalokat énekeltünk. A vidám énekszót hamarosan meghallotta a Mikulás is, aki nem érkezett üres kézzel. Puttonyába  minden jóval megtöltött csomagokat rejtett, amelyeket ki is osztott a gyerekek között. Ezt követően minden kisgyerek mézeskalácsot kapott, amit jóízűen fogyasztott el. A délután további részében A kiskutyák karácsonyi éneke című mesefilmet néztük meg.

 
 

„Az első magyar órám” – a suliváró programban

2019. november 27-én nagy szeretettel vártuk a nagycsoportos óvodásokat. A beiskolázási programunk keretében, az óvodások játékos magyar és kézműves foglalkozásokon vehettek részt. A hétszín zokni című mesét dolgoztuk fel közösen. A szöveg tanítói bemutatása alatt, meg kellett figyelniük a gyerekeknek a mese főszereplőjét, helyszíneket és a cselekmények sorrendjét. Az interaktív tábla segítségével az irányokat ismételtük át. Feladatlapokon a télre jellemző képeket karikáztuk be. Karácsony eljövetelét várva, hópelyhekkel színesítettük munkáinkat. A kézműves foglalkozáson a mesénk főszereplőjét, a kis macit díszítettük cukormázzal. A mézeskalács báboknak mindenki nagyon örült. A délelőtt zárásaként elmeséltük közösen, saját szavainkkal a kis medve történetét.

Mosolygós szemekkel, kellemes hangulattal, sok élménnyel telt el a délelőtt.

„Mindannyian egyszárnyú angyalok vagyunk. Csak úgy tudunk repülni, ha átöleljük egymást.”

„Legyél Te is varázslótanonc!”-októberi Suliváró programunk

Október hónapban is folytatódott iskolánk Suliváró programja, ami bízunk benne újból elvarázsolta a nagycsoportos óvodásokat az őszi szünet előtt. A leendő első osztályos gyerekeknek ezen a délutánon három próbát kellett kiállniuk, hogy a nap végén a közös eskütétel után kis boszorkányok és varázslók legyenek.  Az első próbaként ki kellett rakniuk egy puzzlet , ami egy ínycsiklandó muffint ábrázolt, majd mindenki készített magának egy varázspálcát, a harmadik megmérettetésként mindenki kipróbálhatta újra milyen is az okos táblán memóriajátékot játszani. A nap zárásaként egy mókás eskütétel után közösen fogyasztották el a finomabbnál finomabb házi készítésű  muffinokat, hiszen a három próbát minden pici gyermek kiállta. Reméljük, hogy a sok-sok ajándékkal ( varázslósüveg, póknak feldíszített nyalóka, varázspálca), élményekkel és finomságokkal tele arra gondoltak a kis vendégeink, hogy a novemberi suliváró délutánra is szívesen eljönnek hozzánk a szüleikkel és az óvónénikkel együtt!

Köszönjük szépen Sztáncs Erika és Tóth Orsolya tanító néniknek, hogy elvarázsolták a nagycsoportos óvodásokat és Kőszeginé Szűcs Gabriella tanító néninek a sok finom varázs muffinokat!