
Hírek
Főoldalon megjelenő hírek
Június 4: Nemzeti összetartozás napjára emlékeztünk.
Folytatódik a Lázár Ervin Program
2023. május 18-án , a 8. osztályosok Budapesten, a Fővárosi Nagycirkuszban jártak a Lázár Ervin Program keretében. A Szteppe illata című előadást tekinthették meg. A délelőtt folyamán a vadregényes keleti sztyeppék mondákkal és gazdag történelmi hagyományokkal átitatott, egzotikus világába kalauzolta a nézőtér minden diákját és pedagógusát az előadás minden művésze.
A Lázár Ervin Program egyedülállósága, hogy szociális helyzettől és lakóhelytől függetlenül minden, az 1-8. évfolyamon tanuló általános iskolai diáknak évente egy alkalommal ingyenesen biztosítja a színházi, tánc, és cirkuszi előadások, komolyzenei hangversenyek, muzeális intézmények, illetve az őshonos állatok bemutatóhelyei látogatásának élményét.
Ez alkalommal is a 8. osztályosaink, egy életre szóló élménnyel térhettek haza.
Vendégek Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyéből
2023. május 12-én, pénteken intézményünkbe látogatott a Kántorjánosi Református Általános Iskola tantestülete, hogy betekintést nyerjenek az itt folyó jó gyakorlatokba. A délelőtt folyamán bemutatóórákon vettek részt, délután szakmai előadásokat tekinthettek meg a kollégák. Végül a két tantestület tapasztalatok cseréjével zárta a látogatást.
Nyílt órák
A Szülők hónapja programsorozat keretében, 2023.május 9-én iskolánk nyílt órákat tartott a szülők számára. 9 órától minden érdeklődő szülő megtekinthette gyermeke délelőtti munkáját, minden évfolyamon. Láthattak a szülők olvasás, ének, magyar nyelv, matematika, angol nyelv órákat alsó tagozaton. A felső tagozatosok történelem, matematika, informatika, földrajz, természetismeret, magyar nyelv és ének órákra invitálták szüleiket.

