A Szülők hónapja programsorozat keretében, 2023.május 9-én iskolánk nyílt órákat tartott a szülők számára. 9 órától minden érdeklődő szülő megtekinthette gyermeke délelőtti munkáját, minden évfolyamon. Láthattak a szülők olvasás, ének, magyar nyelv, matematika, angol nyelv órákat alsó tagozaton. A felső tagozatosok történelem, matematika, informatika, földrajz, természetismeret, magyar nyelv és ének órákra invitálták szüleiket.
Hírek
Főoldalon megjelenő hírek
Néptáncgála 2023.
Az idei tanévben 2023. május 2-án került sor diákjaink néptánc vizsgájára. Tanulóink szülei is nagy számmal megjelentek,hogy megcsodálhassák gyermekeik egész éves munkájának gyümölcsét. Hajnal János tanár úr keze alatt gyermekeink megnyílnak és örömmel veszik fel minden órán azt a lendületet amit az oktatójuk sugároz feléjük. Ez a vizsga kicsit más volt mint a tavalyi hiszen, a Szülők hónapja programsorozatunk egy állomása volt, ahol óvodásaink is is beálltak a sorba,és ők is számot adtak tudásukról.Rendkívüli fegyelemmel, mosollyal az arcukon, csillogó szemekkel adták elő a műsorukat.Minden pici láb és kéz ügyesen ritmusra mozgott.
Minden korosztály az életkori sajátosságainak megfelelő néptánc oktatásban részesül, tanár úr figyelmet fordít mind a felzárkóztatásra és a tehetséggondozásra is.
Öt produkciót láthattak a kedves szülők. A délután folyamán a Csürhe Banda húzta a talpalávalót. A gálát rendhagyó módon angol keringővel nyitották meg, a 7. és 8. osztályos tanulók. Azután a legfiatalabb korosztály,az óvodások produkciója következett, akik Felcsíki táncokat mutattak be.
Az első osztályosok Tápéi gyermekjátékokat és csallóközi polgári táncokat adtak elő,igen határozottan és magabiztosan. A 2.és 3.osztály repertoárja már összetettebb volt,hiszen ők, Sárközi táncokat táncoltak, gyermekjátékokat mutattak be , ugróst, és csárdással zárták a vizsgájukat. A délutánt a 4.,5.és 6. osztály zárta, ők Bodrogközi táncokkal kápráztatták el a közönséget.
Dr.Csikota József a Makói Magán Zeneiskola igazgatója elismerő szavakkal méltatta a gyerekek produkcióját és az intézményben folyó néptáncoktatást, Baranyi Bettina igazgatóasszony szavait a hála és köszönet lengte át, hiszen a szülők, a gyerekek,Hajnal tanár úr és kollégák összefogása nélkül nem jöhetett volna létre ez az igazán színvonalas gála.
Magyarcsanádi siker a bibliai történetmondó versenyen
Mert én, az Úr vagyok, a te gyógyítód. 2Mózes 15,26
Emberi életünk legnagyobb terhe és egyben nyomorúsága a betegség és a velejáró mérhetetlen sok fájdalom és szenvedés. Az elmúlt évek nehézségei (pandémia, háború közelsége, infláció, gazdasági válság, létbizonytalanság, félelem a jövőtől) észrevétlenül is negatívan hatott testi, lelki, mentális egészségünkre. Isten azonban úgy mutatkozik be az Ő népének mint gyógyító Úr. Sőt azt ígéri: „Meggyógyítja a megtört szívűeket, és bekötözi sebeiket.” (Zsoltárok 147,3) Ahhoz azonban, hogy hitünk is legyen erre az igazságra, fontos, hogy a gyógyítással kapcsolatos igéket forgassuk magunkban, elmélkedjünk rajtuk, az életünk részévé tegyük őket. Sőt megtanítsuk ezt nemzedékről nemzedékre. Ezért 2023-ban a XXII. Országos Bibliai Történetmondó Verseny központi témája a gyógyítás volt.
A Gyulán megrendezett versenyen Kis-Jakab Levente, iskolánk 5. osztályos tanulója is részt vett. Korosztályában az országos kilenc legjobb között végzett. Eredményes szerepléséhez gratulálunk! Felkészítő tanára: Szalma Hédi
Szülők Teadélutánja
A „Szülők hónapja” programsorozatunk soron következő állomása, Patai Boglárka szociális munkás segítségével és irányításával zajlott. A kellemes teadélután alatt szó esett a családon belül előforduló konfliktushelyzetekről, és azok felismeréséről. A beszélgetés második felében a szülőkkel együtt Boglárka feltérképezte, hogy milyen okok állhatnak a mögött, hogy a tanulók nem szeretnek iskolába járni. Ennek leküzdésére hangzottak el tippek, jó tanácsok. Továbbá kitértek a napirend fontosságára is, hogy miért hasznos mind a gyermekeknek, mind a szülőknek.
A kellemes hangulatú beszélgetés után minden résztvevő szülő hasznos tanácsokkal térhetett haza, amit esetleg a későbbiekben hasznosítani tudnak.
Sok szeretettel várjuk a kedves szülőket a következő programunkra!
A Föld Napja
Az első Föld Napja 1970. április 22.-én került megrendezésre Amerikában, hogy felhívják a figyelmet a környezetvédelem fontosságára.
Ez a mozgalom a közös felelősségre hívja fel a figyelmet. Mindannyiunk feladata a környezetünk, a levegő, a víz, a talaj, és a Föld élőlényeinek a védelme.
Magyarországon 1990 óta egyre többen érzik, hogy legalább a Föld Napján tesznek valamit ennek érdekében. Környezetvédelmünk fontosságának tudatosítása érdekében egyre többet teszünk, de nem eleget. Még sok a felesleges fogyasztás, energiapazarlás.
Egyre nagyobb hangsúlyt kap a különböző Föld napi mozgalom április 22.-én.
Például faültetés, környezetismereti, játékos vetélkedők.
A mi iskolánk is rendezett a Szülők Hónapja program keretében kreatív, játékos vetélkedőt ebből az alkalomból 2023. április 21.-én.
Az osztályok az osztályfőnökkel, vagy a kísérő szülővel minden állomáson különböző „Föld Napjához” kapcsolódó feladatokat oldottak meg.
Feladatul kaptak egy „természet kvíz” megoldót, melynek kérdései a természet és környezetvédelemhez kapcsolódtak. Az alsós tanulók „Szókirakó” megfejtésével megtudhatták a Föld Napjához kapcsolódó kifejezéseket. A másik állomáson interaktív feladatokat kaptak. Megismerkedtek védett állatokkal és növényekkel. Képkártyák segítségével beszélgettek: mi ártalmas, káros a Föld számára, és mi a hasznos.
Egy másik feladattal a szelektív hulladékgyűjtésre hívtuk fel a figyelmet.
Memóriakártyákkal a klímaváltozásról, energiatudatosságról tájékozódhattak.
A környezetszépítés és a levegő tisztításában is szerepet kapnak a növények. Kerti begónia (szőlővirág) palántákat ültettünk balkonládákba, ezekkel díszítjük iskolánk udvarát.
A tornateremben mozgásos, játékos feladatokat oldottak meg.
Nagyon jól érezték magukat a szülők és a gyerekek is. Együtt töltötték gyerekeikkel a délelőttöt, tudatosították egymásban a környezetvédelem fontosságát.
Az állomásokon minden osztály pontokat gyűjtött, a pontok alapján a következő helyezések születtek: I.helyezés 7.osztály
- helyezés 5.osztály
III.helyezés 3.osztály
Az eredményhirdetés után, egyik osztály sem maradt ki a jutalmazásból,apró kis finomság mindenkinek jutott.
Köszönjük Mészáros Lászlóné tanárnőnek,hogy megszervezte a Föld Napja programot,köszönjük a kollégák és természetesen a résztvevő szülők segítségét a délelőtt lebonyolításában!