Országos dobogós hely a VI. Stylus Szépírási Versenyen

 „ Minden írásnak üzenete van.”

A vésztői Kis Bálint Református Általános Iskola által meghirdetett országos VI. STYLUS Szépírási Versenyre az idén 23 iskola vállalta a megmérettetést, ami rendhagyó módon az online térben került megrendezésre. A mi iskolánkból 2 tanuló nevezett a jeles versenyre:

Jankó Tamás 4. osztályos és Berta Noémi Sztella 8. osztályos tanuló.

Az elődöntőre januárban került sor. Magyar írók vallomásaiból válogatott szöveget kellett lemásolni. Az értékelésnél a zsűri a következő szempontokat vette figyelembe: a teljes szöveg összképe, a szövegsorok harmóniája, a betűk (nagyság) egyenletessége, szabályos vonalvezetés, tévesztés, hiba, hiány, a szöveg elhelyezése, tisztaság.

A beérkezett pályaműveket a zsűri értékelte, és a második fordulóra februárban került sor, ahol az összes nevező közül évfolyamonként 10 – 10 diák versenyezhetett.

Nagy öröm számunkra, hogy mindkét magyarcsanádi diák bejutott a döntőbe, az ország legjobb 10 versenyzője közé.

A sok kiváló pályaművet szakértő zsűri bírálta el, mely szerint:

Jankó Tamás, a Magyarcsanádi Református Általános Iskola és Óvoda 4. osztályos tanulója, országos III. helyezést ért el!

Gratulálunk a szép eredményhez mindkét diáknak, és a felkészítő pedagógusoknak: Tóvizi Bélánénak és Pálfi Katalinnak! További sok sikert kívánunk!

Ismét a legjobbak között a magyarcsanádi kisdiák

A Szent-Györgyi Albert Agóra mesemondó versenyt hirdetett 2021-ben is, ám ezúttal a vírushelyzetre való tekintettel, online formában. A versenyre óvodás korosztálytól felnőtt kategóriáig lehetett nevezni. A nevezés feltétele egy szabadon választott mese elmondása és a felvétel elküldése volt. Felcsuti Milán, a Magyarcsanádi Református Általános Iskola és Óvoda 2. osztályos tanulója, Bernáth Zsolt: A veszekedő ujjak című meséjével nevezett a megmérettetésre. Az Agórában lehetőség volt elkészíteni a felvételt, 2021. február 26-án, külön teremben, csak a mesemondó részvételével. A beküldött felvételeket pedagógusokból álló szakmai zsűri értékelte. A 135 beérkezett kisfilm közül Felcsuti Milán előadása bejutott a legjobb 31-be. A zsűri nem osztott helyezéseket a vírus helyzet miatt, de a kiválasztott legjobb 31 előadást Gálaműsor keretein belül – önálló előadásként az Agóra honlapjára feltette, ami egy éven keresztül elérhető lesz az Agora weboldalán. Felcsuti Milán előadását 2021. március 12-én hallhattuk az online felületen. Nagyon örülünk annak, hogy tanulóink, a digitális világunkban is részt vesznek mesemondó és egyéb versenyeken, és szép eredményekkel térnek mindig haza. Milán eredményét oklevéllel is jutalmazzák majd. Felkészítő tanára: Kőszeginé Szűcs Gabriella. Gratulálunk és további sok sikert kívánunk! 

https://youtu.be/0EldmryUSZU

http://www.agoraszeged.hu/hireink/szazszorszep-mesegyuru-mesemondo-verseny-2021-galamusora

 

https://www.youtube.com/watch?v=0EldmryUSZU&t=1637s

Bogyó és Babóca szavalóverseny

Február utolsó hetében rendeztük meg iskolai versmondó versenyünket sajnos nem a hagyományos módon. A vírushelyzetre való tekintettel, az egészségügyi szabályokat betartva, csak a versenyzők, a felkészítő pedagógusok és a zsűri tagjai voltak jelen ezen a különleges délutánon, ahol szebbnél szebb versek hangzottak el tanulóink előadásában. 15 alsó tagozatos és 12 felső tagozatos tanuló mérette meg magát. Még mindig sok kisdiák van, aki szereti az irodalmat, a verseket, a szép szavakat, aki nem rest megtanulni sokszor igen hosszú költeményeket, és bátran kiáll társai, a közönség elé, értelmezik a verseket, éltetik és élettel töltik meg a költeményeket. Köszönjük minden versmondó diáknak ezt a színvonalas délutánt!

A zsűri tagjai: Baranyi Bettina igazgatónő, a zsűri elnöke

Tóth Orsolya igazgatóhelyettes

Konti Ibolya fejlesztőpedagógus

 

A zsűri döntése után a következő eredmények születtek:

1.-2. osztály:

  1. helyezett: Jankó Márkó 2. osztályos tanuló
  2. helyezett: Czékmán Diána 1. osztályos tanuló

III. helyezett: Felcsuti Milán 2. osztályos tanuló és Németh Roland Rikárdó 2. osztályos tanuló

Különdíj: Németh Noel Viktor 1. osztályos tanuló és Szőke János 2. osztályos tanuló

felkészítő pedagógus: Kőszeginé Szűcs Gabriella, Sztáncs Erika

 

3.-4. osztály:

  1. helyezett: Márki Márk 3. osztályos tanuló
  2. helyezett: Hustiák Regina Franciska 3. osztályos tanuló

III. helyezett: Farkas Jázmin Melinda 4. osztályos tanuló

Különdíj: Gaspar Roxána Mária 3. osztályos tanuló és Kis-Jakab Levente 3. osztályos tanuló

felkészítő pedagógus: Pólya Ágnes, Tóvizi Béláné

 

5.-6. osztály:

  1. helyezett: Berta Jázmin Zsuzsanna 5. osztályos tanuló
  2. helyezett: Csurkui János 6. osztályos tanuló és Demeter Szemira 5. osztályos tanuló

III. helyezett: Valentényi Attila Ferenc 5. osztályos tanuló és Salyi Attila Alex 6. osztályos tanuló

felkészítő pedagógus: Pálfi Katalin Renáta

 

7.-8. osztály

  1. helyezett: Berta Noémi Sztella 8. osztályos tanuló és Nadobán Izabella 7. osztályos tanuló
  2. helyezett: Ferencsik Vivien 8. osztályos tanuló

felkészítő pedagógus: Pálfi Katalin Renáta

 

A helyezést elért tanulók oklevelet és könyvet kaptak jutalmul. Gratulálunk a versenyzőknek! Köszönjük a felkészítő pedagógusok és a zsűri munkáját! További sok sikert kívánunk mindenkinek!

„Busónövendékek” az iskolában

1.-osztaly-Czekman-Diana

kép 1 / 26

Sajnos idén a mohácsi busók nem látogattak meg minket, de a hagyományos álarckészítés nem maradt el. A József Attila Múzeum által szervezett FARSANGI BUSÓÁLARC KÉSZÍTŐ pályázatra 274 darab alkotás érkezett. Az elkészített, lefotózott és beküldött pályamunkákat 3 korcsoportban díjazták:

 

3-6 éves korcsoport (óvodások)

6-10 éves korcsoport (alsó tagozatos diákok)

11-14 éves korcsoport (felső tagozatos diákok)

 

A Magyarcsanádi Református Általános Iskolából 8 tanuló pályázott, akik alkotásaikat színes ceruzával, filctollal, zsírkrétával és vízfestékkel készítették el.

 

Az alsó tagozatos diákok közül iskolánkból 7 fő, a felső tagozatos diákok közül 1 fő pályázott.:

 Czékmán Diána (1. osztály)

Németh Noel Viktor (1. osztály)

Felcsuti Milán (2. osztály)                                                                      

Németh Roland Rikárdó (2. osztály)

Szőke János (2. osztály)

Farkas Jázmin Melinda (4. osztály)

Sóki Zsolt (4. osztály)

Szecskó Amanda (6. osztály)

 

Az idén még helyezést nem értek el diákjaink, de mindenki meglepetésben részesült.

Köszönjük minden résztvevőnek a színvonalas munkát, a felkészítő pedagógusnak,Kanton Eszter tanárnőnek, a szülőknek, hogy ezek a szép alkotások megszületethettek!

 

Az összes, beküldött műből virtuális kiállítások készültek, melyek online bejárhatóak.

Az alábbi linken tekinthetők meg asztali gépről:

3-6 éves korcsoport:

https://www.artsteps.com/view/601c178e2ccc55598d969e1c?currentUser

6-10 éves korcsoport:

https://www.artsteps.com/view/60293081c0c0270efdbc875a?currentUser

11-14 éves korcsoport: https://www.artsteps.com/view/602d1aa8539a0558548a00b4?currentUser

A képekre kattintva az alkotó neve és adatai is megjelennek. Mobiltelefonnal is megnézhetőek, ehhez le kell tölteni egy alkalmazást. Ennek részleteit és a használati segédletet a cikkhez csatolva találják.

segédlet a virtuális kiállítás mobilon történő megnézéséhez-1

SANGO és a biztonságos internetezés

DSC_0001

kép 1 / 18

2020 december 3-án került megrendezésre az Online Gyermekvédelmi Útmutatóinak hazai bemutatója. Az Útmutatók kabalafigurája SANGO, a robot nindzsa, aki jó tanácsokkal látja el a gyerekeket, hogy egy-egy internetes helyzetet biztonságosan hogyan oldjanak meg és tudatos szereplői legyenek az online térnek.

 A kabalafigura központi szerepet játszott a meghirdetett rajzpályázatban melynek címe “SANGO és ÉN”, a 9-12 év közötti korosztály pályamunkáit várták elbírálásra. A pályamunkáknak ábrázolniuk kellett, hogy egy-egy  internetes helyzetet, hogyan oldanának meg SANGO segítségével.
A beérkezett pályaműveket két kategóriába, szakmai zsűri részvételével bírálták el.

I. kategória: 9-10 év közötti pályázók
II. kategória: 11-12 év közötti pályázók

Mindkét kategóriában 3-3 díj került kiosztásra.

A Magyarcsanádi Református Általános Iskolából 6 tanuló pályázott, akik színes ceruzával és filctollal készítették el a pályaműveiket.

3. osztályból:
Berta Nikolasz
Kis-Jakab Levente
Márki Márk

4. osztályból:
Jankó Tamás
Novák Patrik Stefan
Sóki Zsolt

Most helyezést nem értek el diákjaink, de mind ők és felkészítő tanáruk, Kanton Eszter tanárnő is oklevélben részesült mellyel bátorítást kaptak, a további rajzolásra és a biztonságos, értékes és pozitív internetes élményekre. Gratulálunk!