Márton napi Mesevár – Mesemondó verseny

 

2021. november 11-én, Márton napján rendezte meg iskolánk alsó tagozata a hagyományos Mesemondó versenyt. Ennek a napnak a tiszteletére, egy rövid mese megtekintésével, Márton püspök történetével és az ehhez tartozó hagyománnyal ismerkedhettek meg a gyerekek és vendégeink.

Ezután mindenki sorszámot húzott, (természetesen libásat), majd elkezdődött a verseny. Először az óvodások meséltek, akik nagyon ügyesen, bátran, hosszú mesével álltak ki a közönség elé:

 Márki Annabel,

 Nagy Hanna,

 Popovics Emília

 Rézműves Mária Nikolett.

 

Köszönjük szépen Higyisán Aurélné Zsuzsi óvónéninek és a szülőknek a színvonalas felkészítést! Minden óvodás könyvecskét és kifestőt kapott jutalmul.

Iskolánkból 8 tanuló mérettette meg magát két kategóriában. A zsűri tagjait igen nehéz döntés elé állították a tanulók, ezért több helyen is holtverseny született.

A zsűri tagjai:  Baranyi Bettina igazgató, a zsűri elnöke

                         Tóth Orsolya igazgató helyettes

             Locskai Zoltánné óvodavezető
                       

A zsűri döntése alapján könyvjutalomban részesültek:

 

1-2. osztály:

  1. helyezett: Szecskó Csaba Szebasztián  1. osztályos tanuló

                                                                     felkészítő pedagógus: Tóvizi Béláné
II.helyezett:   Czékmán Diána                      2. osztályos tanuló

                                                                     felkészítő pedagógus: Szabó Erika
III. helyezett: Hustiák Brenda Antónia          1. osztályos tanuló és

           Pálfi Vanessza                        1. osztályos  tanuló
                                                           felkészítő pedagógus: Tóvizi Béláné

Különdíjat kapott: Veder Benjamin László 1. osztályos tanuló

                                                                    felkészítő pedagógus: Tóvizi Béláné

 

3.-4. osztály:

  1. helyezett: Felcsuti Milán 3. osztályos tanuló  és

                    Németh Roland Rikárdó     3. osztályos tanuló 

                    felkészítő pedagógus: Kőszeginé Szűcs Gabriella

ll.helyezett: Gaspar Roxána Mária        4. osztályos tanuló

                                                              felkészítő pedagógus:  Kőszeginé Szűcs Gabriella

Gratulálunk a versenyzőknek és további sok sikert kívánunk nekik és felkészítő pedagógusaiknak!

 

 

Magyarcsanádi siker a szegedi technikumban

A tavalyi, 2020/2021-es tanévben a szegedi Déri Miksa Műszaki Technikum levelezős versenyt hirdetett meg 5 fordulóban „Agyadat eldobod!” címmel. A Magyarcsanádi Református Általános iskolából 3 tanuló jelentkezett. A verseny során a diákok reál és humán kategóriákban oldottak meg feladatokat.

Annak ellenére, hogy a műszaki kategóriában nem versenyeztek, az összetett versenyben is kimagaslóan teljesítettek diákjaink.

Humán:

  1. helyezés: Ferencsik Vivien (8. osztály)
  2. helyezés: Kisalbert Kíra (7. osztály)
  3. helyezés: Csurkui János (6. osztály)

Reál:

  1. helyezés: Csurkui János (6. osztály)
  2. helyezés: Ferencsik Vivien (8. osztály)
  3. helyezés: Kisalbert Kíra (7. osztály)

Összetett:

  1. helyezés: Csurkui János (6. osztály)
  2. helyezés: Ferencsik Vivien (8. osztály)
  3. helyezés: Kisalbert Kíra (7. osztály)

Minden résztvevő diák oklevelet kapott, az összetett verseny első három helyezettje részesült tárgyjutalomban.

Gratulálunk az elért szép eredményekhez, valamint további sok sikert kívánunk diákjainknak és a felkészítő pedagógusnak, Kanton Eszternek!

A 2020/21-es tanév legeredményesebb diákja

A Magyarcsanádi Református Általános Iskola tantestülete döntése alapján a 2018/2019-es  tanévtől kezdődően külön díjazásban részesíti azt a 4. és/vagy 8. osztályos tanulót, aki amellett, hogy kitűnő tanuló, példás magatartású, számos versenyeredménnyel is büszkélkedhet. Egyszóval a legeredményesebb, legsokoldalúbb diák, aki a 4 vagy 8 év alatt folyamatosan bizonyított, öregbítette iskolánk hírnevét. Ez a tanuló 10 000 Ft-os könyvutalványban és oklevélben részesül.

A 2020/21-es tanévben a Magyarcsanádi Református Általános Iskola és Óvoda legeredményesebb, legsokoldalúbb diákja kitüntető díjat kapta a tantestület döntése alapján Berta Noémi Sztella 8. osztályos tanuló. Gratulálunk és további sok sikert kívánunk!

 

A 2020/2021-as tanév jutalmazottjai

Az idei tanév második fele ismét egy különleges helyzet elé állította iskolánk diákjait. A járványügyi helyzet miatt az  online oktatás ismét próbára tette a diákok, pedagógusok , szülők türelmét és kitartását. Közel másfél hónap digitális oktatás után végre újra együtt lehettünk az iskolában és közösen zártuk a tanévet.

 Baranyi Bettina igazgató asszony június 17-én délelőtt, 10 órától köszöntötte néhány elismerő szóval intézményünk diákjait és kiosztotta a jutalomkönyveket.

Köszönjük a szülőknek az online oktatás alatt nyújtott segítséget! Kívánunk mindenkinek kellemes nyarat, jó pihenést!

Könyvjutalomban részesültek:

 

 1.osztály:

Czékmán Diána a 2020/2021-es tanévben elért kitűnő tanulmányi eredményéért,

 példamutató szorgalmáért és hiányzásmentes tanévért.

Jankó Róbert Rómeó a 2020/2021-es tanévben elért kitűnő tanulmányi eredményéért,

példamutató szorgalmáért.

 

2.osztály

 

Felcsuti Milán a 2020/2021-es tanévben elért kitűnő tanulmányi eredményéért,

példás magatartásáért és szorgalmáért, versenyeken való kimagasló szerepléséért.

 

4.osztály

 

Jankó Tamás a 4 év alatt nyújtott jó tanulmányi eredményéért, közösségi munkájáért,

szerepléseiért, versenyeken való eredményes részvételéért.

 

5.osztály

 

Somodi Amanda Gyöngyi a 2020/2021-es tanévben elért jó tanulmányi eredményéért és példamutató magatartásáért.

Veréb Kevin a 2020/2021-es tanévben nyújtott jó tanulmányi eredményéért,

országos angol levelező versenyen elért 1. helyezéséért, példamutató magatartásáért.

Valentényi Attila Ferenc a 2020/2021-es tanévben országos angol levelező versenyen elért 5. helyezéséért, példamutató magatartásáért.

Tóth Laura a 2020/2021-es tanévben nyújtott  jó tanulmányi eredményéért, országos rajzpályázaton elért arany minősítéséért, példamutató magatartásáért.

6.osztály

Csurkui János a 2020/2021-es tanévben nyújtott jó tanulmányi eredményéért, példamutató magatartásáért és szorgalmáért, az online oktatás  alatt tanúsított önzetlen segítségnyújtásért,

versenyeken való eredményes részvételért.

Kaprinay Milán Dávid a 2020/2021-es tanévben nyújtott  jó tanulmányi eredményéért,

versenyeken való eredményes részvételért.

Szecskó Amanda a 2020/21-es tanévben nyújtott jó tanulmányi munkájáért, országos versenyeken elért kimagasló eredményeiért, példamutató magatartásáért.

 

7.osztály

 

Nadobán Izabella a 2020/2021-es tanévben nyújtott közösségi munkájáért, versenyeken való részvételéért, az iskolai rendezvényeken való szerepléseiért.                                            Somodi Béla a 2020/2021-es tanévben nyújtott jó magaviseletéért, versenyeken való részvételéért, jó tanulmányi eredményéért.

8.osztály

Berta Noémi Sztella általános iskolai tanulmányai során végzett kitűnő tanulmányi munkájáért, országos versenyeken elért eredményeiért, iskolai rendezvényeken való szerepléseiért és közösségi munkájáért.
Ferencsik Vivien általános iskolai tanulmányai során végzett közösségi munkájáért, országos versenyeken elért eredményeiért, iskolai rendezvényeken való szerepléseiért.

Lupui Béla általános iskolai tanulmányai során tanúsított példamutató magatartásáért és szorgalmáért.

Országos 3.helyezéssel koronáztuk meg a tanévet

Vakmerő újítók, nők és férfiak, kik bátran szembe szálltak az ismeretlennel. Mikor kellett furfanggal, csavarkulccsal, elméjükkel, két kezükkel formálták a jövőt. Fészerben vagy palotában, alkotói magányban, éjjel és nappal építettek, fúrtak mindig keresték az újat. Feltalálók Ők, a Gondolat Hősei.

 

A Debreceni SZC Építéstechnológiai és Műszaki Szakképző Iskola első alkalommal hirdette meg kreatív versenyét általános és középiskolák tanulói részére.

Egy játékos, könnyed vetélkedőre hívták a tanulókat, akik érdeklődnek a technológia világa iránt.

 

Kategóriák:

Általános iskola:

  • kategória: 5-6. osztály
  • kategória: 7-8. osztály

Középiskola:

  • kategória: szakiskola
  •  

A verseny két részből állt:

  1. Online feladatlap megoldása a felfedező témakörében
  2. Kreatív pályamű elkészítése felfedezők témakörében tetszőleges technikával

 

A Magyarcsanádi Református Általános Iskolából, SZECSKÓ AMANDA 6. osztályos tanuló vett részt az országos megmérettetésen, aki az I. kategóriában indult, és ORSZÁGOS 3. HELYEZÉST ÉRT EL.

Gratulálunk az elért szép eredményhez, valamint további sok sikert kívánunk diákunknak és a felkészítő pedagógusnak, Kanton Eszternek!

 

„Úgy vélem semmi sem fogható ahhoz a lázas izgalomhoz, ami akkor tölti el a feltaláló szívét, amikor látja, hogy valamely agyszüleménye sikeresen megvalósul.”

                                                                   Nikola Tesla