Magyarcsanádi siker

Első díj az országos megmérettetésen

Május 20-án rendezték meg Békéscsabán a Meseházban – immár 26. alkalommal –  a „Gheorghe Gros” Országos Román Mesemondó Versenyt.

A vetélkedőt iskolatípusonként hirdették meg. Külön nevezhettek a kéttannyelvű iskolák és külön a nyelvoktató iskolák. Iskolatípusonként a tanulók korcsoportonként mérték össze tudásukat: 1.-2., 3.-4., 5.-6., 7.-8. osztályosok. A mese nem lehetett 4 percnél hosszabb és az életkornak megfelelő tartalommal kellett rendelkeznie.

Intézményünket a 6. osztályos Demeter Szemira képviselte, aki I. helyezést ért el, ezzel is öregbítve iskolánk hírnevét. A zsűri kiemelte nyelvhelyességét, kitűnő előadásmódját és nem utolsó sorban a mese mondanivalóját, amely olyan erkölcsi értékekről szólt, mint az elfogadás, az önzetlen segítség, a szív szava.

A versenykiírásban Magyarcsanád mellett a következő települések szerepeltek:  Berekböszörmény, Körösszegapáti, Lökösháza, Pocsaj és Furta. Demeter Szemira az itteni iskolák román nyelvet tanuló növendékei közül bizonyult a legjobbnak.

Gratulálunk és további sok sikert kívánunk Szemirának és felkészítő pedagógusának, Molnárné Ruzsa Éva tanárnőnenk!

„Világjáró” földrajz, levelezős verseny sikerei

Az idei tanévben a HEBE KFT. , „Világjáró” földrajz címmel, országos, egyéni levelező versenyt indított 2021.novemberben,amely  második félévben, április közepéig tartott.

A 7-8. korosztály versenyére iskolánkból Szecskó Amanda 7. osztályos tanuló jelentkezett.

A megmérettetés négy fordulóból állt, minden fordulóban öt feladatot kellett megoldani, a megoldásra négy hét állt rendelkezésre.

Amanda a kutató és kreatív munka során anyagot gyűjtött az urbanizációs problémákról, a vizes élőhelyek élővilágáról, a világörökségünk létesítményeiről.

A versenyre 39 iskolából, 75 tanuló jelentkezett.

Amanda a középmezőnynél jobban teljesített, a 25. helyezést érte el.

Gratulálunk a diákunk kitartó munkájához! További sok sikert kívánunk neki és felkészítő pedagógusának Mészáros Lászlónénak!

2 év után újra Néptánc Gála

„Ha csak azt nézzük, hogy ki milyen jól fo­rog, táncol a színpadon, az kevés. A történet nem erről szól, hanem a gondolatról, az érzelemről, az emberről, a hitelességről, az igaz­ságról. Az életről szól. Ha ez “átjön” a színpadról, az az ünnep.” (Markó Iván)

 

Az idei tanév első felét is beárnyékolta a pandémia ezért sajnos januárban nem tarthatta meg intézményünk a szokásos néptánc nyílt óráit. Hajnal János tanár úr keze alatt gyermekeink megnyílnak, és örömmel veszik fel minden órán azt a lendületet amit az oktatójuk sugároz feléjük, legyenek azok óvodás vagy iskolás gyermekek. Rendkívüli fegyelemmel, mosollyal az arcukon, csillogó szemekkel  figyelték egymás fellépését és szívből jövő tapssal jutalmazták társaik tánctudását. A gála egyik különlegességének számított, hogy a  Csürhe Banda akik autentikus kis- és nagy-magyarországi muzsikát játszó fiatalok csoportja, élőzenés kísérettel emelték gyermekeink előadását.

Minden korosztály az életkori sajátosságainak megfelelő néptánc oktatásban részesül, tanár úr figyelmet fordít mind a felzárkóztatásra és a tehetséggondozásra is.

Az óvodások  gyönyörű népviseletben ,Felcsíki táncokat adtak elő.

Az 1. és 2. osztály a népi gyerekjátékok mellett már tápéi gyermekjátékfűzés és Pilgári táncokkal szórakoztatták a közönséget.

 A 3.,és 4, évfolyam diákjai igazán szép és határozott fellépéssel  Rábaközit táncoltak.

A 5.,6. és 7. osztályos tanulók repertoárja igen széleskörű volt,  hiszen a Szatmári verbunk mellett, csárdás és friss táncok bemutatásával adtak számot az éves munkájukról.

A 8. évfolyam egy különleges meglepetéssel készült, nagyon szép és elegáns angol keringővel és vidám cha cha chával emelték a délután hangulatát.

A gála zárásaként diákjainkból összeállt Magyarcsanádi cigány hagyományörző tánccsoport: délalföldi cigánytáncokat mutattak be.

Csikota József a  Makói Magán Zeneiskola igazgatója és Csókási Csaba néptáncpedagógus, Farkas János polgármester Úr is megtisztelt bennünket jelenlétével . Igazgató úr és Baranyi Bettina igazgató asszony elismeréssel szólt Hajnal János munkájáról, minden korosztály produkciójáról.

Nagyon szépen köszönjük a szülőknek is, hogy ilyen szép számmal megtisztelték a gyerekeket a jelenlétükkel!

„Csodát virágzik a jelen!”

Ismét országos első helyezések képzőművészetből

 

1993 óta hagyomány már, hogy a magyar református általános iskolák találkoznak, versengenek egymással Nyíregyházán, a Jókaiban, azóta a találkozó neve: „Csodát virágzik a jelen!”

Kétévenként mindig nagy örömmel készül arra a Jókai Mór Református Általános Iskola, hogy vendégül lássa a református diákokat, és diák, pedagógus személyesen is együtt legyen, így téve bizonyságot a református összetartozásunkról. Több mint egy évtizede már, hogy a határon túli magyar iskolásokat is hívják. Emlékezetes élmény, hogy 2017-ben református közösségünket kivitték a város főterére, így téve hitet és bizonyságot a református egység mellett.

2021-ben és sajnos idén sem fogadhattak személyesen bennünket, ezért idén is online szervezték meg hagyományos versenyeiket.

A Magyarcsanádi Református Általános Iskola több kategóriában és több korcsoporttal is nevezett a versenyre. A rajzversenyen a következő szép eredményt érték el diákjaink:

Dimovics Éva 2. osztályos tanuló országos I. hely

Novac Patrik Stefan 5. osztályos tanuló országos I. hely

 

A verseny témája a Tízparancsolat volt, az alkotásokat szabadon választott technikával lehetett készíteni.

Gratulálunk tanulóinknak és felkészítő pedagógusunknak: Hadár Lászlónénak!

 

Kajla Sulibajnokság

Hol vagy, Kajla? címmel idén is megrendezésre került a Kajla bajnokság, amelyben keresték az ország legügyesebb harmadik-negyedik osztályait. 2019 óta Kajla kutyus számos érdekesség és szépség felfedezésében segítette a diákokat.

A Magyarcsanádi Református Általános Iskola és Óvoda diákjai első alkalommal neveztek az Országos Kajla Bajnokságra, ahol össze tudták mérni tudásukat a Csongrád-Csanád megyei iskolák tanulóival.

A selejtező fordulót a meghirdetett időszakban – 2022.02.01. és 2022.03.06. között – bármikor lejátszhatták a diákok, de ismétlésre nem volt lehetőség. Összesen 20 kérdésre kellett válaszolni, minden kérdésre 30 másodperc állt rendelkezésre. A helyes válasz mellett a gyorsaság is számított a pontozás során.

A felkészülést rövid videók segítették, melyben megismerkedhettünk Magyarország több nevezetességével.

A kérdések között szerepelt, hogy „Melyik község településrésze Galyatető?, Melyik Magyarország legmagasabb helycsúcsa?, Hol fekszik a monostori erőd?, Melyik várost nevezik sokan az Őrség fővárosának?, Ki tervezte a makói Hagymatikum Gyógyfürdőt?, Melyik hegység lábánál található a Szalajka-völgy?, Mekkora a területe a Velencei-tónak?, stb.” Sok kérdés színesítette még ezt a 2 napot. A gyerekek nagyon élvezték, a sikeres válaszoknak hangos éljenzéssel örültek.

 

A 4. osztály 2022. február 25-én, Hetes osztag néven vett részt a versenyen.

A csapat tagjai:

Berta Nikolasz

Gaspar Roxana Maria

Hustiák Regina Franciska

Jankó Imre Enrikó

Kis-Jakab Levente

Márki Márk

Sztáncs Dzsásztin

Azon a napon 1168 ponttal közel egy hétig az 1. helyen álltak. Sajnos a véghajrában 48 ponttal lecsúsztak a 4. helyre, így elestek az online elődöntő lehetőségétől.

 

A 3. osztály 2022. március 4-én,Teknősök néven versenyzett, ahol 1055 ponttal a 7. helyezést sikerült elérniük.

A csapat tagjai:

Csurkui István Mihály

Felcsuti Milán

Hustiák Martin Mihály

Jankó Márkó

Jankó Tifani Fatima

Németh Roland Rikárdó

Pálfi Amira Etelka

Restás Alina Goldina

Salyi Kitti Bianka

Salyi Melissza Viktória

Szőke János

Szőrös Milán

 

A gyerekek és a pedagógusok is nagyon örültek. Igaz az első háromba nem sikerült bekerülni, de így is szép helyezést sikerült elérniük iskolánk tanulóinak. Természetesen a résztvevők igazgatói dicséretben részesültek. Köszönjük a munkát a felkészítő pedagógusnak, Kanton Eszternek, és a pedagógiai asszisztensnek, Borsos Zsanettnek, aki a verseny során segítette a gyerekek munkáját