A Magyarhoni Földtani Társulat „Kezedben a múlt” rajzpályázatára írtak mesét Bánfi Ivett, Berta Noémi, Váradi Ádám, Ferencsik Vivien, Lupui Béla, Zsigmond József 6. osztályos tanulók. A mesékkel és képzőművészeti alkotásaikkal országos III. helyezést értek el. Felkészítő pedagógus: Hadár Lászlóné Kurucz Judit. Gratulálunk!
A két mese itt olvasható:
M E S E A K E T T É T Ö R T B A L A T O N I T E S Z R Ő L
Hol volt, hol nem volt, az Óperenciás tengeren is túl, pontosabban épp a partján, volt két királyság. A királyaik olyan nagy haragban éltek egymással, hogy mást sem tettek, csak háborúztak reggeltől estéig, és estétől reggelig. Hol az egyik győzött, hol a másik, de ez sem döntötte el, kinek is van igaza. Gyermekeik, a fiatal herceg és a fiatal hercegkisasszony aggódva nézték és egyre szomorúbbak lettek. Elhatározták, hogy valamit tenniük kell. Megszerették egymást, de szerelmüket titokban tartották, mert a király őfelségék lelkükre kötötték, hogy ha jót akarnak, még csak ne is üdvözöljék egymást. Nagy volt a bú. Egy sokat látott és megélt öreg anyóka megjósolta nekik, csak akkor múlik el keserűségük, ha megszerzik azt a régi-régi csigát, amit ha összetörve és italba keverve megitatnak a két királlyal, békesség és szelídség szállja meg testüket. Elmondta azt is, hogy ezt a Balatonban kell keresniük, a neve pedig a Balatonitesz. A Balaton Közép-Európa legnagyobb tava, az út pedig hosszú volt odáig, s mire megérkeztek, elfáradtak. A hercegkisasszony kezdte keresni a part homokos, kavicsos részén, ahol igen sok kagyló és csigaház görgedezett a hullámok lágy ölelésében, simogatásában. Három nap és három éjjel tartott a keresés, mire a fiatal herceg felkiáltott örömében, – meg van ! Hogy szerelme is boldog legyen, ketté törték a kis csiga vázat, s már indultak is haza. Otthon azonnal cselekedtek, úgy ahogy az öreg anyóka mondta, a herceg kisasszony tejben, herceg fiú pedig borban kínálta meg szeretett apjukat a csodaszerrel. Eljött a reggel. Fényesen sütött a Nap, a réten a virágok pompáztak, vígan röpködtek a méhek , a pillangók, a két király pedig olyan boldogan szemlélte mindezt palotáik ablakából, hogy azonnal úgy döntöttek, ajándékkal üdvözlik egymást. Most már nem volt akadálya a fiatalok boldogságának, így összeházasodtak és máig is élnek nagy boldogsában, míg meg nem haltak. Lakodalmuk fényessége és az ételek bősége közepette sem felejtették el az öreg anyókát. Ő is ott ült az asztal sarkán.
M E S E A F L U O R I T R Ó L
Selmecbánya és a Nekeresd völgy lábánál volt egy kis falu, ahol a férfiak bányászként dolgoztak, s minden nap leszálltak a mélybe, hogy jó szerencsét kívánva egymásnak, keressék a szebbnél szebb érceket, ásványokat. Ezeket a pompázatos ásványokat eladták gazdag embereknek, pénz kaptak érte, így családjaiknak meg volt a mindennapi betevő falatjuk. Egyik nap Jánoska , az egyik bányász kicsi fia, megkérte édesapját, hogy legalább a bánya bejáratáig kísérhesse őt el, majd ott eljátszadozik valamivel, míg az apja végez nehéz munkájával. Így is lett. Mindenféle görönggyel, kaviccsal játszadozott, gombát gyűjtött, szép kövér vargányákat, lepkéket zavarászott, szarvasbogarakkal birkózott, majd elfáradva a bükkfa és tölgyfa avarban elszenderedett. Azt álmodta, hogy egy fényességes barlang közepén ül, minden ragyog körülötte, s a fény közepén egy tündér halkan megszólal. – ne ijedj meg, én vagyok a bányászok jó tündére, itt élek, ez az én otthonom. Ha már meglátogattál, adok neked egy kis ajándékot. Ezzel elővett pár kövecskét , mind más és más árnyalatú volt. – Ez a fluorit, ha kis hőmérsékleten keletkezett, akkor világosabb, ha magasabbon, akkor teltebb színekben pompázik. Válassz – szólt a fiúcskához. És Jánoskának elakadt még a lélegzete is. – Én ezt a lilás színű követ szeretném – Megkapod. Tudom hogy sokat segítesz édesanyádnak, fát aprítasz, gombát szedsz, hogy ne neki kelljen a magas hegyeken hajlongania, gyűjtöd a hétévente termő bükkfa magokat, nyírfavesszőket , amiből seprőt készít édesapád. – —- János fiam ébredj ! Gyere menjünk haza, én vagyok az, édesapád ! – Igen, máris apa, csak egy pillanatra elaludtam. – szólott a kicsi fiú és máris felpattant. Lerázta magáról a száraz leveleket, elvette édesapja nehéz csomagját és indultak haza. – János fiam, nézd mit találtam a mélyben, ezt neked adom, látod milyen fényességes? Azt hiszem fluoritnak nevezik az okos emberek, ez a kő mindig megnyugtat, tedd a gyűjteményedhez odahaza. – Köszönöm, pont ilyenről álmodtam . Otthon már meleg vacsorával várta őket Jánoska édesanyja, vacsora után lepihentek. Már félálomban volt a fiúcska, amikor megkopogtatta az ablakot valaki. A bányászok jó tündére volt, aludj jót Jánoska , álmodj szépet, játssz sokat a kis kövecskével. A fiú mosolyogva álomba merült.
