A Zene Világnapját ünnepeltük

Október 1-jén iskolánkban is méltó módon ünnepeltük a Zene Világnapját. Intézményünkben már hagyománnyá vált, hogy ezen a különleges napon egy koncerttel örvendeztetjük meg tanulóinkat és közönségünket, közelebb hozva hozzájuk a zene szépségét és örömét. Ebben az évben nagy örömünkre a Makói Magán Zeneiskola tanárai,  Bíró Anita hegedűművész és Benkő Zoltán zongoraművész fogadta el meghívásunkat,  A koncert során Dvořák és Debussy gyönyörű dallamai csendültek fel zongorán, amelyek varázslatos hangulatot teremtettek, és magukkal ragadták a hallgatóságot. A műsor különleges pillanata volt Gecsei Zita tanárnő és Bíró Anita közös hegedűjátéka. Előadásukban egy gyönyörű, szívhez szóló Sosztakovics darab hangzott el. A hegedűszó később vidámabb hangulatot öltött,  a  produkcióba a gyerekek is bekapcsolódhattak: ritmushangszerekkel kísérték a muzsikát, még színesebbé és élményszerűbbé téve az előadást. A közös zenélés öröme így nemcsak a színpadon, hanem a közönség soraiban is érezhetővé vált. A koncert befejezéseként iskolánk tanulói mutatták meg énektudásukat. Krátky Beáta tanárnő egy musicalrészletet választott erre az alkalomra, amely felemelő lezárása volt az ünnepi műsornak. Botos Linett, Valach Csenge, Busa Gréta, Farkas Boglárka, Hevesi Lara és Rafael Szkárlett előadása nagy sikert aratott. Produkciójukat Graur Kristóf nagyszerű színészi alakítása tette még színesebbé és felejthetetlenebbé. Ez a délelőtt ismét bebizonyította számunkra, hogy a zene olyan közös nyelv, amely életkortól függetlenül képes megszólítani bennünket. Öröm volt látni, ahogyan a művészek, pedagógusok és gyerekek közösen teremtettek olyan pillanatokat, amelyekre még sokáig szeretettel emlékezhetünk.

Hálás szívvel mondunk köszönetet Bíró Anitának, Benkő Zoltánnak, Gecsei Zita tanárnőnek és iskolánk valamennyi közreműködő tanulójának, hogy játékukkal, énekükkel és lelkesedésükkel egy olyan különleges élménnyel gazdagítottak bennünket, amely elért mindenki szívéhez és lelkéhez! Köszönjük szépen Krátky Beátának az alkalom megszervezését, a tanulók felkészítését!

Mozgásban az iskola

Iskolánkban kiemelten fontosnak tartjuk, hogy tanulóink életében a rendszeres testmozgás és az egészséges életmód természetes része legyen a mindennapoknak. A Magyar Diáksport Napja remek alkalmat adott arra, hogy a gyerekek egy vidám, mozgalmas délelőtt keretében különböző mozgásformákat próbáljanak ki, miközben a közös játék és a versengés örömével is gazdagodtak. A felső tagozatos tanulók Kozák Istvánné Erzsike tanárnő vezetésével a kézilabda alapjaival ismerkedhettek meg. A gyerekek játékos gyakorlatokon keresztül sajátíthatták el a sportág legfontosabb mozdulatait, miközben fejlődött ügyességük, mozgáskoordinációjuk és együttműködési készségük is. A fiúk közben a labdarúgás alapvető technikai elemeit gyakorolták. A labdavezetés, passzolás és célba juttatás során nemcsak a sport iránti lelkesedésük mutatkozott meg, hanem az egymásra figyelés és a csapatszellem is. Az alsó tagozatos gyermekek Krátky Beáta tanárnő vezetésével játékos csapatversenyeken vehettek részt. A változatos és vidám feladatok során szükség volt gyorsaságra, ügyességre, figyelemre és természetesen az egymást segítő csapattársakra is. A gyerekek lelkesen biztatták egymást, és minden egyes sikeres teljesítmény újabb lendületet adott a csapatoknak. A nap során megtapasztalhattuk, hogy a mozgás nemcsak a testet, hanem a közösséget is formálja. A közös játék, a verseny izgalma, a biztatás és a nevetés mind hozzájárultak ahhoz, hogy a gyerekek élményekkel gazdagodva térjenek vissza a mindennapi iskolai életbe. A Magyar Diáksport Napja így nemcsak a mozgásról, hanem az örömről, az összetartozásról, a kitartásról és a közös élményekről is szólt. Reméljük, hogy a sportolás öröme ezen a napon minden gyermek számára maradandó élményt jelentett, és a megszerzett lendületet a mindennapokban is tovább viszik.

Európai Mobilitási Hét

Az Európai Mobilitási Hét keretében iskolánk tanulói egy játékos, ismeretterjesztő programban vehettek részt, amelynek középpontjában a biztonságos és tudatos közlekedés, ezen belül pedig a kerékpáros közlekedés szabályainak megismerése és felelevenítése állt.

A program célja az volt, hogy a gyermekek játékos formában gondolkodjanak a közlekedésről, és olyan hasznos ismereteket sajátítsanak el, amelyeket a mindennapi életben is alkalmazni tudnak – akár kerékpárral, akár gyalogosan vagy más közlekedési eszközzel közlekednek.

A hét folyamán minden osztály a saját közösségében kapcsolódott be a programba. A tanulók megtekintették a „Kerékpáros szabályok, tudnivalók” című rövid videót, amely játékos és könnyen érthető formában mutatta be a biztonságos kerékpározás legfontosabb szabályait és tudnivalóit.

A program során közösen beszélgettek arról is, hogy a közlekedésben milyen fontos szerepe van a figyelemnek, a szabályok betartásának, a felelősségteljes viselkedésnek, valamint annak, hogy mindig tiszteletben tartsuk és óvjuk egymás testi épségét.

A foglalkozások jó hangulatban, a gyermekek aktív részvételével zajlottak, miközben a tanulók játékos formában bővíthették és frissíthették közlekedési ismereteiket.