Apátfalva-román nemzetiségi karácsony

Az adventi időszak egyik eseménye volt az a karácsonyra hangolódó ünnepi műsor, amelyet iskolánk romános tanulói adtak elő 2025.december 5-én, Apátfalván. Intézményünk tanulói annak a meghívásnak tettek eleget, melyet az Apátfalvi Román Nemzetiségi Önkormányzattól kaptunk.

A rendezvény célja az volt, hogy a karácsony közeledtét a román hagyományok megidézésével tegyük még meghittebbé. A gyerekek versekkel, énekekkel készültek, melyek a román karácsonyi népszokásokat a szeretet, az összetartozás és az öröm jegyében közvetítették. Az előadásokat nagy lelkesedés és felkészültség jellemezte, a diákok büszkén mutatták meg tudásukat és tehetségüket.

A hagyományos román „Colinda” után a szereplőket egy vacsorával is megvendégelték.

Köszönjük szépen Kovács Ana-Maria tanárnőnek, hogy felkészítette a gyermekeket!

Kreatív karácsony-suliváró foglalkozás

2025. december 9-én igazi karácsonyi hangulat jellemezte soron következő suliváró foglakozásunkat, melyre nagycsoportos óvodásainkat Marika és Erika néni hívta és várta nagy szeretettel. A gyerekek izgatottan és örömmel készültek a közös programra, amely a várakozás, az alkotás és az együttlét jegyében telt.

A délután során kreatívkodtunk a leendő elsősökkel: karácsonyi képes-és üdvözlőlapokat készítettünk különböző kézműves technikák segítségével. A gyerekek fantáziájának és lelkesedésének köszönhetően minden alkotás egyedi és különleges lett.

A barkácsolás mellett természetesen nem maradt el az interaktív táblás játék, melyet az ovisok nagyon szeretnek.

Az ünnepi dallamok, a közös beszélgetések és a jó hangulat mind hozzájárultak ahhoz, hogy a gyermekek örömteli élményekkel gazdagodjanak, és ráhangolódjanak  a közelgő ünnepre, a karácsonyra.

Nagy örömmel töltött el minket, hogy iskolai programunkra néhány szülő is elkísérte kisgyermekét.

A közös teázás és sütizés után mindenki szép alkotásokkal és élményekkel térhetett haza.