A Magyarhoni Földtani Társulat „Kezedben a múlt” rajzpályázatára írtak mesét Bánfi Ivett,  Berta Noémi, Váradi Ádám, Ferencsik Vivien, Lupui Béla, Zsigmond József 6. osztályos tanulók. A mesékkel és képzőművészeti alkotásaikkal országos III. helyezést értek el.  Felkészítő pedagógus: Hadár Lászlóné Kurucz Judit. Gratulálunk!

A két mese itt olvasható:

M E S E  A  K E T T É T Ö R T   B A L A T O N I T E S Z R Ő L

Hol volt, hol nem volt, az Óperenciás tengeren is túl, pontosabban épp a partján, volt két királyság. A királyaik olyan nagy haragban éltek egymással, hogy mást sem tettek, csak háborúztak reggeltől estéig, és estétől reggelig. Hol az egyik győzött, hol a másik, de ez sem döntötte el, kinek is van igaza. Gyermekeik, a fiatal herceg és a fiatal hercegkisasszony  aggódva nézték és egyre szomorúbbak  lettek.  Elhatározták, hogy valamit tenniük kell. Megszerették egymást, de szerelmüket titokban tartották, mert a  király  őfelségék lelkükre kötötték, hogy  ha jót akarnak, még csak ne is üdvözöljék egymást.  Nagy volt a bú.  Egy sokat látott és megélt öreg anyóka megjósolta nekik, csak akkor múlik el keserűségük,  ha megszerzik azt a  régi-régi csigát, amit ha összetörve és italba keverve megitatnak a két királlyal, békesség és szelídség szállja meg testüket. Elmondta azt is, hogy ezt a Balatonban kell keresniük, a neve pedig a Balatonitesz. A Balaton Közép-Európa  legnagyobb tava, az út pedig hosszú volt odáig, s mire megérkeztek, elfáradtak. A hercegkisasszony kezdte keresni a part homokos, kavicsos részén, ahol igen sok kagyló és csigaház  görgedezett  a hullámok lágy ölelésében, simogatásában. Három nap és három éjjel tartott a keresés, mire a fiatal herceg felkiáltott örömében,  – meg van !  Hogy szerelme is boldog legyen, ketté törték a kis csiga vázat, s már indultak is haza.  Otthon  azonnal cselekedtek, úgy ahogy az öreg anyóka mondta,  a herceg kisasszony  tejben,   herceg fiú pedig  borban kínálta meg  szeretett apjukat  a csodaszerrel. Eljött a reggel. Fényesen sütött a Nap, a réten a virágok pompáztak, vígan  röpködtek a  méhek , a pillangók, a két király pedig olyan boldogan  szemlélte mindezt  palotáik ablakából, hogy azonnal úgy döntöttek, ajándékkal üdvözlik egymást. Most már nem volt akadálya a fiatalok boldogságának, így összeházasodtak és máig is élnek nagy  boldogsában,  míg meg nem haltak. Lakodalmuk fényessége  és az  ételek bősége közepette sem felejtették el  az öreg anyókát. Ő is ott ült az asztal sarkán.

M E S E   A  F L U O R I T R Ó L

 Selmecbánya  és a Nekeresd  völgy  lábánál volt  egy kis falu,  ahol a férfiak  bányászként dolgoztak, s minden nap leszálltak a mélybe, hogy jó szerencsét kívánva egymásnak, keressék a szebbnél szebb érceket, ásványokat. Ezeket a pompázatos ásványokat eladták gazdag embereknek, pénz kaptak érte, így családjaiknak meg volt a mindennapi betevő falatjuk. Egyik nap Jánoska , az egyik  bányász kicsi fia, megkérte édesapját, hogy legalább a bánya bejáratáig  kísérhesse őt el, majd ott eljátszadozik valamivel, míg az apja végez  nehéz munkájával.   Így is lett.  Mindenféle görönggyel, kaviccsal játszadozott,  gombát gyűjtött, szép kövér vargányákat,  lepkéket  zavarászott,  szarvasbogarakkal birkózott,  majd elfáradva a bükkfa és tölgyfa  avarban elszenderedett.  Azt álmodta, hogy egy fényességes barlang közepén ül,  minden  ragyog körülötte,  s  a fény közepén egy tündér  halkan megszólal. – ne ijedj meg, én vagyok a bányászok jó tündére, itt élek, ez az én otthonom. Ha már meglátogattál, adok neked egy kis ajándékot. Ezzel elővett  pár kövecskét , mind más és más árnyalatú volt. – Ez a fluorit, ha kis hőmérsékleten  keletkezett, akkor világosabb, ha magasabbon, akkor teltebb színekben pompázik. Válassz – szólt a fiúcskához.  És Jánoskának elakadt még a lélegzete is.  – Én ezt a lilás színű követ  szeretném  –  Megkapod.  Tudom hogy sokat segítesz  édesanyádnak, fát aprítasz, gombát szedsz, hogy ne neki kelljen a magas hegyeken  hajlongania,  gyűjtöd  a hétévente termő bükkfa magokat,  nyírfavesszőket , amiből  seprőt  készít édesapád.  –    —-  János  fiam ébredj  !  Gyere  menjünk  haza, én vagyok az, édesapád !  –  Igen, máris  apa, csak egy pillanatra elaludtam. – szólott a kicsi fiú és máris felpattant. Lerázta magáról a száraz leveleket,  elvette édesapja nehéz  csomagját  és indultak haza. –   János  fiam, nézd mit találtam a mélyben, ezt neked adom,  látod milyen fényességes?  Azt hiszem fluoritnak  nevezik az okos emberek,  ez a  kő mindig megnyugtat,  tedd a gyűjteményedhez odahaza.  –  Köszönöm,  pont ilyenről álmodtam . Otthon  már meleg vacsorával várta őket  Jánoska édesanyja, vacsora után lepihentek. Már félálomban  volt a fiúcska, amikor megkopogtatta az ablakot valaki.  A bányászok  jó  tündére volt,  aludj jót  Jánoska , álmodj szépet, játssz sokat a kis kövecskével.  A fiú  mosolyogva álomba merült.