I.Karácsonyi koncert

2024. december 12-én, délután fél 5-kor felcsendültek az ünnep hangjai a Művelődési házban. Első alkalommal adtak iskolánk hangszeres tanulói ünnepi hangversenyt. Tanulóink nagyon izgatottan várták, hogy bemutathassák, mit tanultak hangszerükön kevesebb mint három hónap alatt. Szeptembertől lehetőség van zongorát, furulyát, gitárt és ütő hangszert tanulni a Makói Magán Zeneiskola jóvoltából.A képzőművészeti tanulók munkáiból kiállítást tekinthettek meg az előcsarnokban és a könyvtárban. A koncertet Dr. Csikota József igazgató úr nyitotta meg, aki hálás köszönetét fejezte ki Farkas János polgármester úrnak és Magyarcsanád Önkormányzatának, amiért lehetőséget biztosít iskolánk tanulóinak, hogy hangszert tanulhassanak. A gitár tanszak mutatkozott be elsőként Kabai Tamás tanár úr vezetésével. A zongoristákat Rakonczás Pál főgondnok úr készítette fel, a furulyásokat Krátky Beáta és Krátky Richárd tanítja, a képzőművészetet Hadár Lászlóné tanárnő. A szolfézs csoportok is bemutatkoztak különleges harangjátékkal és kórusénekléssel, Krátky Beáta tanárnő vezetésével. A meghitt hangulatú koncert végén Baranyi Bettina főigazgató asszony gratulált a fellépő gyerekeknek, és köszönetét fejezte ki  a gyerekek és pedagógusaik munkájáért egyaránt.

Ritmus és hangszerek varázslata

2024.december 9-én ellátogatott hozzánk Tengeri Attila zenész, doboktató.
A szegedi Somogyi Könyvtár ajándéka iskolánk alsós gyerekeinek.
A foglalkozás különleges élményt nyújtott, mivel a gyerekek egy izgalmas utazáson vettek részt a ritmus és a hangszerek világában. Az óra interaktív, játékos és élményközpontú volt, ami lehetőséget biztosított arra, hogy a gyerekek ne csak passzívan hallgassák a zenét, hanem aktívan részt vegyenek abban. Tanulóink szórakozva tanulták meg a ritmus alapjait, miközben egy élménydús és közösségi környezetben fejleszthették zenei készségeiket.

Jégkorszak- Dínók hajnala ovis foglalkozás

2024.december 8-án ismét iskolánkba látogattak a nagycsoportos óvodások. Foglalkozásunk ezúttal a dinoszauruszok körül zajlott. Erika néni és Marika néni sok érdekes, játékos feladattal készült az ovisoknak. 

Beszélgettünk a dinoszauruszokról, majd kisebb csoportokat alkottunk. Először az interaktív táblánál oldottunk meg párkeresős és útvesztős feladatokat.  Ezt követően került sor a sudokura és a dinoszauruszos kirakózásra is.  A bátrabbak dínós célbadobóst is játszhattak. Nagy tetszést aratott a robotméhecske, mellyel különböző állomásokra kellett eljutniuk Erika néni segítségével.

A vidám hangulatú délutánon nagyon jól érezték magukat a gyerekek.  Természetesen senki nem tért haza üres kézzel: mindenki édességcsomaggal és dinoszauruszos csillámtetkóval jutalmaztunk ügyes munkájáért. 

Lázár Ervin Program – A padlás

Iskolánk 5. osztályos tanulói idén is részt vehettek a Lázár Ervin Program soron következő rendezvényén. Ebben az évben a nagysikerű „A padlás” című félig mese, félig musical előadást nézhették meg diákjaink.

Rádiós, a fiatal tudós számítógépe tökéletesítésén dolgozik a padláson. Ide érkezik meg négy bolyongó szellem – Kölyök, Meglökő, Herceg és Lámpás – az igazi hősök, akiket kihagytak a mesékből. Itt szeretnének találkozni a Révésszel, aki elviszi őket egy távoli csillagra, az „örökre szépek” bolygójára, ahol végre otthonra lelhetnek. A szellemeket csak azok láthatják, „akinek a szíve olyan romlatlan és tiszta, mint a gyerekeké”.

Biztosak vagyunk benne, hogy tanulóink számára emlékezetes maradt ez az első, igazi színházi élmény.

 

Lázár Ervin program az alsó tagozatos gyerekeknek

2024. november 26-án a Lázár Ervin program keretében a Makói Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskolába mentek az1.,2.,3. osztályos tanulók. A Soltis Lajos Színház előadásában a Bolond Istók című színházművészeti produkciót nézhették meg a diákok.  A helyszínre a tavaszi előadásokhoz hasonlóan, külön busszal jutottak el a tanulók és kísérőik.

A magyar népmesekincsből táplálkozva egy zenés, kacagtató história szemtanúi lehettünk, ahol Bolond Istók, a népmesék egyik legkülönlegesebb alakja. Áldott szerencséje minden helyzetből kihúzza, azt se bánja, ha nevetnie kell magán.

Tanulóink nagyon jól érezték magukat, jól szórakoztak, az előadást végig csillogó szemekkel és izgatottan nézték. A szereplőket nagy tapssal jutalmazták